Budapest régen főváros, de régen nem sportfőváros

Hol áll Budapest a sportvárosok rangsorában?

Csapatsportokban sehol.

Fociban 2008-ban lett aranyérmes az MTK, utolsó fővárosi csapatként.

Kézilabdában a férfiaknál 91-ben az Elektromos volt az utolsó budapesti bajnok. A döntőben Veszprém-Szeged lesz, ahogy 2002 óta minden egyes fináléban. A mostani szezonban csak egyetlen fővárosi csapat, az FTC-PLER játszott az NBI-ben, ötödik lett. A nőknél csak az a kérdés, hogy ki lesz második a Győr mögött. Ez most a Fradi volt, rajtuk kívül csak egy fővárosi csapat, a BSE játszott az első osztályban, és kiesett. A legutóbbi budapesti bajnokcsapat a Fradi volt, még hat éve nyertek. Viszont a szurkolókat kárpótolhatja, hogy a Győrt nem is tudja megelőzni, tavaly és tavalyelőtt a Kupagyőzetesek Európa Kupáját megnyerték a Fradi női kézisei.

photo_camera Európában két év alatt kétszer nyerték meg a KEK-et, itthon csak másodikak a Győr mögött a ferencvárosi kézisek. Fotó: MTI

Kosárlabdában 16 éve volt utoljára budapesti siker, a nőknél és a férfiaknál is. A nőknél a Ferencváros, a férfiaknál a Danone-Honvéd nyert 1997-ben.  A férfaiknál a legtöbb bajnokságot (33-at) a Honvéd nyerte. 2001-ben estek ki, jelenleg másodosztályúak. A nőknél a BSE a rekorder, 21-szer győztek (beszámítva az egyesülés miatt jogelőd Bp. Petőfi címeit is).

Hokiban 97-ben nyert utoljára a Fradi (még így is a zöld-fehértek nyerték a legtöbb bajnoki címet, 25-öt), azóta vagy a Fehérvár vagy a Dunaújváros lett aranyérmes.

Vízilabdában 1965 és 2011 között csak fővárosi csapat nyert bajnokságot (Fradi, OSC, Tungsgram, Újpest, BVSC, Honvéd és legutóbb hatból ötször a Vasas). Az Eger azonban tavaly előtt megtörte a több évtizedes egyhangúságot. A Vasas 2012-ben ugyan újra nyert, de a dobogón már vidéki csapatok voltak. Ráadásul idén fővárosi csapat már a döntőbe sem jutott be, az Eger és a Szolnok lett a finalista. (Az alapszalaszt pedig a Szeged nyerte.) A kupát tavaly ősszel a Szeged nyerte, ezzel duplázott. A nőknél az Eger nyerte a kupát, megelőzve a Szentest. Ez a két csapat játsza most a bajnokság döntőjét is.

Röplabdában 22 éve az Újpest ünnepelhetett fővárosi csapatként bajnoki címet a férfiaknál. A Kaposvár lassan örökös bajnok lesz a férfiaknál, 13-szor nyertek az újpesti bajnoki cím óta. A női röplabda viszont a budapesti csapatsportok utolsó fellegvára. A legutóbbi hat bajnokságot a Vasas és a BSE nyerte, megosztva.

A sorozat összes cikke

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.