Az észak-koreaiak nem férnek a bőrükbe

Tbg
külföld
2013 május 19., 13:13

Minden eszközt bevet a kommunista rezsim, hogy tovább riogassa szomszédait. Vasárnap már a negyedik, rövidhatótávolságú rakétát lőtték a Japán tengerbe, számolt be a dél-koreai védelmi minisztérium. Az északaiakat egy ideje hasztalan próbálják rávenni a nagyhatalmak és az ENSZ, hogy fejezze be rakétakísérleteit és nukleráis programját.

Ugyancsak egy vasárnapi hír szerint 16 kínai halászt raboltak el ismeretlen észak-koreai fegyveresek a tengeren, és most 100 ezer dolláros váltságdíjat követelnek. A hírről a halász saját mikroblogján számolt be, hátha a kínai hatóságok is foglalkozni fognak az üggyel. A hajó május 5-én tűnt el a kínai vizeken. A kínai hatóságok lakonikusan annyit közöltek csak, rajta vannak az ügyön.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.