Így mentenek minket fel a túlzottdeficit-eljárás alól

POLITIKA
2013 május 29., 12:47

Brüsszeli tudósítócsoportunk, az Eurológus jelenti:

14:37

Barroso: Inkább ingatlanadó kellene

Túl kell lépnie a válságon Európának, mert a gazdasági helyzet javulását egyelőre elviszi az magán- és állami adósság törlesztés - mondta José Manuel Barroso. Az Európai Bizottság elnöke szerint jelentős kiigazítások történtek, de a konvergenciaprogramok alapján van még mozgástere a tagállamoknak, ezért további reformokra szólítja az uniós végrehajtó testület feje.

Barroso szerint kontraproduktív a növekedés és a megszorítások szembe helyezése. Helyette a kis- és középvállalkozások hitelhez jutását és a fiatalok munkahelytermetését kell előtérbe helyeznie a kormányoknak Szerinte így hagyhatják maguk mögött a gazdasági válságot. Arra is kitért az elnök, hogy 19 tagállamnak javasolja az bizottság, hogy tegyen aktív munkaerőpiaci lépéseket, melyeket az Unió a következő hétéves költségvetési periódus során hatmilliárd euróval támogat meg. A megoldás részeként azt is kifejtette, a tagállamok a munka adóztatása helyett inkább az ingatlanadókkal és környezetvédelmi adókkal növeljék bevételeiket a gazdasági növekedés biztosítása érdekében.

15:00

16 állam tovább marad

Olli Rehn pénzügyi és gazdasági uniós biztos bejelentése alapján az eddigi 20 helyett mostantól csak 16 tagállam marad a túlzottdeficit-eljárás hatálya alatt. Magyarország mellett Olaszország, Litvánia, Lettország, Románia kerül ki viszont fél évvel kikerülése után ismét az eljárás hatálya alá helyezik Máltát. Belgiumnak emellett további egy év türelmi időt ad az EB költségvetési kiigazítására - melynek kapcsán a bennfentes brüsszeli magyarok persze rögtön kettős mércét kiáltanak.

15:08

Andor nem beszélt a túlzottdeficitről

Öt tagország számára a nemzeti Roma stratégiájuk hatékony implementációjára szólított a sajtótájékoztatón Andor László. Magyarország, Románia, Bulgária, Csehország és Szlovákia számára szerinte ez az egyik elsődleges feladat a szociális egyenlőtlenségek csillapítása kapcsán és a foglalkoztatási helyzet javítása érdekében.

A magyar köztévé eközben rendkívüli híradót sugároz, ahol a túlzottdeficit-eljárás befejezéséről beszélnek. Térképekkel, grafikonokkal.

15:58

Megelőző szakaszba lépünk

Rehn arra a magyar újságírói kérdésre, hogy miben változik Magyarország helyzete most, hogy kikerült a túlzottdeficit hatálya alól, kifejetette: hazánk a kiigazító szakaszból átkerül a megelőző szakaszba, melynek eredményeképpen a tűzoltás helyett a középtávú fenntarthatósági, munkahelyteremtési célok kerülnek előtérbe.

17:47

Nem a magyar gazdaságpolitikát hagyták jóvá

Andor László magyar újságírók egy kis csoportjának a bejelentés után tartott háttértájékoztatóján úgy vélekedett, hogy a döntéssel nem a magyar gazdaságpolitikát hagyta jóvá az Európai Bizottság, hanem a költségvetési célok teljesítését nyugtázta.

A magyar biztos elárulta, hogy ő maga üdvözölte az EB döntését a vitán, melyről azt is elárulta, hogy kevés tagországról sok vita volt és sok országról pedig kevés szó esett mielőtt jóváhagyták volna azokat. Magyarország az utóbbi kategóriába tartozott, mely azzal is magyarázható a foglalkoztatási és szociális biztos szerint, hogy kikerülésünk lényegében év eleje óta várható volt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.