Hidegkuti Nándor gázszámlákat próbált behajtani Tel-Avivban

történelem
2013 június 14., 08:49
  • Újabb röhejes kommunista ármányra derült fény.
  • Az MTK 1947-ben Tel-Avivba ment játszani.
  • Hidegkuti Nándor, a Gázművek játékosa is velük ment.
  • A feladata: behajtani a Palesztinába kivándorolt pestieken a gáztartozásaikat.

A Magyar Zsidó Levéltár önkéntes munkatársai a Zsidó Világkongresszus 1945 és 1950 közötti sajtófigyelőjét rendezik adatbázisba, és eközben találtak egy szinte hihetetlen cikket, ami a Világban jelent meg 1947 januárján az alábbi címmel:

Az MTK „gáztámadása” Tel-Aviv ellen

A Világ a rövid életű, kis nemzeti–liberális Polgári Demokrata Párt napilapja volt. A párt befolyásához képest egész sokan vették: nyolcvanezres példányszámú volt. A lap közel állt a polgári radikálisokhoz, amit 1945-től 1949-ig a pártalapító Supka Géza szerkesztett, aki a párt országgyűlési képviselője volt, és egyébként a magyarországi szabadkőművesek nagymestere.

photo_camera Fotó: Magyar Zsidó Levéltár / Facebook

A cikk szerint, amikor az MTK 1947-ben az Arlberg-expresszel elindult az akkori Palesztinába, hogy játsszon egy meccset a tel-avivi csapat ellen, majd továbbmenjen Isztambulba és onnan Londonba, az akkor még a Gázművek budai osztályán dolgozó Hidegkuti Nándor is velük tartott. A cikk azt állítja, hogy a későbbi Aranycsapat csatára maga kérte, hogy az MTK-val mehessen, miután viccesen szóba került, hogy:

De jó lenne behajtani a gázszámlát azokon, akik annak idején fizetés nélkül mentek el Budapestről.

Erre a főnökei meg is bízták a számlák behajtásával, amiket egy aktatáskában magával is vitt.

Hidegkuti táskájában már izgulnak a számlák

– zárult a cikk, ami előre örült annak, hogy Hidegkuti behajtja a Palesztinába kivándorolt zsidókon a kifizetetlen számláikat.

„Hidegkuti 1947-ben, 27 (sic!) évesen még lényegében politikai irányítás nélkül került az MTK-hoz” – olvasható a Wikipédián. Ha a fenti cikk állítása igaz, és nem csak viccről volt szó, akkor ezt a mondatot lehet, hogy felül lehetne bírálni. A pályán nyújtott teljesítményéből mindenesetre semmit sem von le: az MTK játékosaként három bajnoki címet nyert, hatszor lettek másodikok, és egyszer harmadikok. 302 mérkőzésen 202 gólt lőtt.

Update

A cikk azért is lehet vicc, mert az írója Kristóf Károly volt, aki a keresztrejtvény magyarországi meghonosítója volt (az első a Ma estében jelent meg 1925. január 22-én). Több rejtvényt nem csinált, viszont 1957-ben megalapította a Füles magazint, ahol évtizedekig dolgozott. Írt daljátékokat, bohózatokat, dalszövegeket, és fordított operát is. 1994-ben, 90 évesen halt meg.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.