A többtonnás villamost sikerült megállítania, de a feszültség sajnos kitört belőle

Budapest
2013 július 01., 12:32

Mivel még nem sikerült személyesen felvennie a kapcsolatot a felpofozott asszonnyal, a 4-es villamos kirúgott járművezetője nyílt levélben kért bocsánatot a terhes nőtől, akit néhány héttel ezelőtt ütött meg. A levelében elismerte, hogy súlyos hibát követett el. Mint írta: szeret villamost vezetni, az utasokkal az elmúlt 20 évben soha nem volt konfliktusa, és balesetet sem okozott. (MTI)

A levél teljes szövege:

A bocsánatkérésnek ezt a módját választottam, mert mindezidáig nem sikerült személyesen felvennem a kapcsolatot azzal a gyermekét váró asszonnyal, akit sajnálatos módon egy esemény kapcsán arcul ütöttem.
A BKV Zrt járművezetőinek munkája nagy felelősség és nap, mint nap olyan feszültségeket hordoz magában, mely egyenesen vezet a stressz kialakulásához. A belső érzelmi feszültségek kezelése épp úgy feladatunk, mint a járművezetés, az utasok biztonságos elszállítása. 20 éve állom a sarat, s bár követtem el kisebb hibákat, a munkámat becsülettel végeztem el. Szeretek villamost vezetni és az utasokkal sohasem volt konfliktusom és balesetet sem okoztam.

Azon a napon, abban a helyzetben nehéz lett volna szembesülnöm azzal, hogy valakinek az életét nem tudom megmenteni. Az idegességem, a bennem felerősödő feszültség az egekbe szökött. A szerencse mellém szegődött és a többtonnás monstrumot, a sárga vasalót sikerült megállítanom! A bennem kialakult feszültséget, sajnos nem. Az anyuka számára is biztosan idő kellett ahhoz, hogy feldolgozza az életveszélyes helyzetet, de én egy pillanatra elvesztettem a fejem és súlyos hibát követtem el.

Kedves leendő anyuka, átérzem hibámat, annak súlyát hisz magam is egy gyönyörű kislány apukája vagyok. Én is féltem a gyermekem és ez Ön számára is az életet jelenti!

Engedje meg, hogy bocsánatot kérjek Öntől és legalább a lelkiismeretemmel elszámolhassak! Jó egészséget és sok örömöt kívánok Önnek és születendő gyermekének!

Kis Sándor, villamosvezető

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.