• Egymilliárd forint értékű festményt loptak el egy budapesti villából tavasszal.
• Ez volt Kovács Dezső hagyatéka, amiért négy gyermeke 11 éve pereskedett.
• Kovács Dezső egy Ráday utcai maszek bőrdíszművesből lett az ország egyik legnagyobb műkincsgyűjtője.
• A képeit valószínűleg egyenként árulják külföldi piacokon.
• Kovács két dolgot nem akart: hogy a gyűjteményt feldarabolják, és hogy a képek külföldre kerüljenek.

Kovács Dezsőnek két nőtől négy gyermeke született. Amikor 2002-ben meghalt, az ország egyik legértékesebb műkincsgyűjteménye maradt utána. Kovács Dezső azt akarta, hogy az évtizedek alatt összegyűjtött műtárgyak egyben maradjanak, saját múzeumot kapjanak, és ne kerüljenek ki a tárgyak az országból. Amikor életéről mesélt, nem győzte hangsúlyozni, hogy részben azért lett műgyűjtő, mert elborzasztotta, hogy a második világháború és a rendszerváltás között milyen sok magyarországi műtárgyat vittek külföldre. Amikor Kovács meghalt, már megvolt az épület, ahol a múzeumát szerette volna berendezni, az Erkel Színház közelében.

Az örökség

Nagyon komoly műkincsei voltak, a gyűjtemény értékét több milliárd forintra teszik. Volt olyan top 100-as lista, amin a 39. leggazdagabb magyarnak tippelték meg gyűjteménye alapján. Kollekciójában volt Paál László, Szinyei Merse Pál, Ferenczy Károly, Mednyánszky László, Gulácsy Lajos, Derkovits Gyula a magyar alkotók közül, de volt Tintoretto, Toulouse-Lautrec és Klimt is a birtokában.

Az apját gyászoló négy Kovács nem tudott megegyezni, hogy mi legyen a fantasztikus gyűjteménnyel. Végeláthatatlan pereskedés indult köztük, mindenki mindenki ellen. Tizenegy év telt el az apa halála után, amikor a képek még mindig semleges területen vártak arra, hogy az igazságszolgáltatás vagy a testvéri belátás eldöntse sorsukat.

A műkincseket egy lakatlan budai villában helyezték el. Azt beszélték a magyar galériások, hogy a Gyöngyvirág utcai házat elhanyagolták. "Vizesedik." "A képek méltatlan körülmények között vannak."

Az egymással küzdő négy testvér csak úgy tudott bemenni a villába, ha mind a négyen ott voltak. Kénytelenek voltak a kulcsokat elosztani, ha már a kincseket nem tudták, hiszen nem bíztak egymásban. Néha ügyvédeikkel megjelentek a hegyen, és megnézték, minden rendben van-e.

2013 kora tavaszán egyszer nem volt minden rendben. Elromlott a riasztó, de más bajt nem vettek észre, megszereltették. Aztán valamivel később visszamentek, és azt látták, hogy a gyűjtemény legalább 500 darabja eltűnt. A négy örökösnek szinte semmi sem maradt.

Lopott tárgyak fotóalbuma

Vukán Béla rendőr alezredes a Nemzeti Nyomozóiroda műkincsvédelmi alosztályán dolgozik. Munkahelyén elektronikus zárak választják el a lepattant folyosók egyes részeit. A linóleum és a falak mintha a rendszerváltás óta csak fáradnának, végigvonulva rajtuk az jutott eszembe, fura lehet innen menni dúsgazdag emberek lakásaiba nyomozni.

Vukán saját irodája ajtajára műkincsek képeslapnyi fotóit tette ki. Ettől kicsit barátságosabb ott, mint az Aradi utcai NNYI központ többi része. Vukán nem beszélhet a Kovács-féle nyomozásról (folyamatban lévő ügy), nem is ő csinálja, de ő a legtapasztaltabb műkincses rendőr Magyarországon.

A Seuso-kincs utáni nyomozáskor jött rá, hogy őt ez nagyon érdekli, és azóta ez lett a szakterülete. Szereti, hogy a siker látványos lehet. Szereti a pillanatot, amikor a tulajdonosok visszakapják kincseiket.

Vukánnak kulcsszerepe volt abban, hogy netes fényképalbumot működtet az állam az ellopott műtárgyakról.

A koh.hu-n működik egy nem nyilvános alkalmazás, amivel egy fotó részletének feltöltésével is ellenőrizhető, hogy lopott műtárgyról van-e szó. A körözött tárgyak listáját a galériások, műkereskedők, aukciósházak hírlevélben rendszeresen megkapják.

Vukán Olaszországban és Franciaországban látta, hogy az ilyen elektronikus rendszerek mennyit segíthetnek. Elég sokat küzdött a rendszer felállításáért, és amióta működik, azóta kevesebb műkincset lopnak Magyarországon.

„Nagyon fontos, hogy akinek műtárgya van, az fotózza le” – üzeni Vukán alezredes. Kovács Dezső gyűjteményének darabjairól vannak fotók. Ezeket jóravaló magyar kereskedőnek most nem lehet elpasszolni. Egy pillanat alatt ellenőrizhető, hogy az eladásra kínált darab például a Gyöngyvirág utcából való-e.

Maszekból milliárdos gyűjtő

Kovács szüleinek a Ráday utcában volt műhelye, cipővel majd bőrdíszművel foglalkoztak. Nem ment rosszul nekik a háború előtt, volt néhány kép is falon, így kezdődött. Kovácsnak nagy szerencséje az volt, hogy megmaradhatott maszeknak, 1957-től már a maga ura lehetett. Bőrről áttért a régiségekre. Az idézetek életútinterjújából valók.

Az első képet ugyan 1949-ben vettem, de ez ajándék volt anyáméknak; ténylegesen 1959-ben vásároltam az első festményeket s még akkor is csak lakberendezési szándékkal. De rögtön megfogott az érzés, s 1960-tól nagyon intenzíven foglalkoztam a kvalitásos képek megszerzésével.

Kovács autodidakta módon képezte magát, és olyan szintre jutott, hogy komoly szakértője lett az általa kedvelt korszakoknak és festőknek, mondta Topor Tünde, az Artmagazin főszerkesztője. Nagyon sokat olvasott, és cikkeket is írt szakmai lapokba.

A boltban nem tudtam szellemi tevékenységet folytatni, ezért a képek világa elégített ki. Éjjel-nappal katalógusokat olvastam, s kutattam képek után.

Kovács igyekezett tudatosan gyűjteni, bár az egész csak hobbinak indult.

Eleinte az is szempontom volt, hogy olyat gyűjtsek, amivel együtt lehet élni, mert nem volt raktáram. Mindent kitettem a falra. Azután éppen ezért vettem nagy lakást.

Olcsó volt a műtárgy. Normális legális piac nem volt, az állam nem adott sokat a hivatalosan beadott képekért. Kovácsnak viszont volt egy üzlete, ahová az utcáról be lehetett menni. Ez nagyon nagy fontossá vált. Nem sokan foglalkoztak így félhivatalosan műkincsek vásárlásával. És ő szakértelmével ügyesen válogatott magának. Képei legnagyobb részét a 60-as és 70-es években vette.

Egy-két év után olyan képzettségre tettem szert, hogy nem került sokba a gyűjtés. Ettől fogva két dolog vezérelt. Egyrészt olyan gyűjteményt hozni létre, amelyik fennmarad mint szellemi alkotás, és betölti a hivatalos művészettörténet hézagait. Másrészt megakadályozni, hogy értékes művek kivándoroljanak az országból. Felháborított, hogy mennyire kirabolják ezt az országot.

Kovács ismert lett gyűjtő szenvedélyéről, és miközben maga is kutatott gyűjtemények után, vitték be a boltjába a képeket.

Mivel nyitott árusítású boltot vezettem, szinte egymásnak adták a kilincset azok, akik hozták a műveket eladásra. A gyűjtés második foglalkozásommá vált.

Topor Tünde mesélte, hogy a rendszerváltás előtt a kis magyar műgyűjtővilág központja a Luxor Kávézó volt, a mostani Szent István körúton. (A helyén működik most a Kieselbach Galéria.) Ott cserélgettek és üzleteltek, Kovács is rendszeresen megfordult arra.

Kovácsot az állam is felfedezte magának. A rendszerváltás előtt az úgynevezett Művészeti Alapból kaptak fizetést a festők, és ezért rendszeresen le kellett adni műveket az Alapnak. Egy idő után elég komoly gyűjtemény keletkezett ebből, amiből a 80-as években Qualitas néven galériát is nyitottak. Ennek vezetésére Kovácsot kérték fel, aki ugyan nem sokáig maradt ott – nem kapott eléggé szabad kezet – de ügyesen használta a lehetőséget gyűjteménye gyarapítására, immár modernebb képeket is szerezve. Részben maga is vásárolt az állami készletből, részben pedig vittek be eladni neki képeket a Qualitasba is.

Kovács még a rendszerváltás előtt megalapította a Qualitas Antiquitas nevű üzletét a Falk Miksa utcában. A névválasztás nyilván tudatos volt, rájátszott az állam hivatalos galériájának nevére, de ez már teljesen a sajátja volt.

Most a Falk Miksa utcában egymás mellett várják vevőiket a műkereskedések, ez lett a magyar műtárgypiac főutcája. Amikor Kovács boltot nyitott, még egyáltalán nem így nézett ki az utca. Nem is így hívták: Néphadsereg utca volt a neve.

Kovács boltja volt az egyik első legális magánműkereskedés az országban. Krúy András egykori képkeretező volt az első, aki ott ilyen üzletet nyitott, de a 80-as években két fontos műkereskedés működött az utcában: Kováts Lajos pincéje és Kovács Dezső üzlete. A rendszerváltás után Kovács Dezső Belvárosi Aukciós Ház néven új boltot nyitott a Ferenciek terén. Addigra jórészt összeállt az a hatalmas gyűjtemény, amit most elloptak.

Piacra csempésznek

Vukán Béla rendőr alezredes szerint tipikus útja a Magyarországon ellopott műkincseknek, hogy nyugat-európai piacokon adnak túl rajtuk. Szó szerint piacokon. A budapesti Ecseri úti piachoz hasonló, csak komolyabb ócskapiacokról van szó. Az orgazdák nem kis standokra állnak ki a lopott képekkel, hanem inkább fontos találkozópontok ezek. Itt találja meg egymást árus és vevő, diszkréten intézve a komolyabb üzleteket. Mire kiviszik a műtárgyakat, általában hamis papírokat is csinálnak melléjük. A külföldi vevő akár jóhiszemű is lehet. Ott már nem nézik a koh.hu-t.

Kovács Dezső hagyatékának széthordói valószínűleg tudták, hogy miért mennek. Ennyi képpel nem lehet csak úgy kisétálni, több fordulónyi autós cipelés kellett hozzá. Topor Tünde szerint a gyűjtemény nagy része olyan kép volt, ami a nyugat-európai piacokon nagyon kelendő, főleg a régebbi alkotásokat lehet gyorsan elpasszolni közülük. Az ellopott mintegy 500 alkotásból kevesebb mint száz volt védett, vagyis nagyon értékes, a többi pedig olyan minőségi kommersz, amit a nyugati középosztály krémje szívesen akaszt ki a lakásába.

Viszik, amit látnak

Ritka, hogy egy ekkora gyűjteményt elvigyenek. A rablások motivációi sokszor ennél spontánabbak. Vukán szerint előfordul, hogy egy-egy feltűnő árverés után kapnak kedvet a rablók. A szentendrei Czóbel Emlékházba például azután törtek be, hogy a lapok megírták, hogy rekord áron kelt el egy Czóbel Béla festmény. A Vizsolyi Bibliát akkor vitték el Vizsolyból, amikor Londonban egy másik példány 26 millió forintért ment el.

Külföldön előfordul, hogy megrendelésre lopnak a műtárgyakra specializálódott betörők, sóvárgó gyűjtőknek például. Vukán szerint Magyarországon ez nem jellemző, itt inkább a rablók diktálják a piacot: visznek amit tudnak, és utólag keresnek rá orgazdát.

Két irányból nyomoznak

Ha műtárgyat lopnak, akkor két végén lehet megfogni az ügyet: kell a rabló és a tárgy is. Bár van, hogy akár évekig is pihentetnek egy-egy lopott műtárgyat, az a jellemző, hogy a rablók hamar megválnak tőlük. Ha az egyik megvan, elvezethet a másikhoz. De nem mindig. 2004-ben Tahitótfalun egy házból 100 millió forintnyi műkincset vittek el. Elfogták a tetteseket, már le is ülték a büntetésüket, de a legértékesebb darabok máig nem kerültek elő.

Van amikor a műkincsek felbukkanására kell várni, és azok vezetnek el a tolvajokhoz. A cseh, a francia és az olasz rendőrség műkincsvédelmisei például nagyon alaposan ellenőrzik a saját piacaikat, ám „ez a fajta monitoring nálunk annyira nincs” – mondta Vukán. Vannak persze így is sikerek. Tavaly ősszel a Szépművészeti Múzeumban állították ki a legnagyobb rendőrségi fogásokat az elmúlt évekből, Műkincsek és Bűnesetek volt a kiállítás címe. Kora középkori aranykincstől Szinyei Merse Pál festményig több értékes darab is akadt köztük.

A lopás is csapatmunka

Vukán szerint a profi műtárgylopáshoz specializáció kell. Van aki csak tippet ad: tudja, hol van valami értékes. A végrehajtók önmagukban is csapatot alkotnak: a szállító, a figyelő, a zárakat-riasztókat feltörő személy és aki bemegy, mind külön embert kíván. És az orgazdák köre is egy teljesen másik világ. Utóbbiak legtöbbször legális életükben is kötődnek a műkincspiachoz, például restaurálnak, régiségekkel kereskednek vagy képet kereteznek. Akárcsak Kovács Dezső idejében a félig megtűrt képkereskedők a rendszerváltás előtt.

Múzeum helyett

Kovács Dezső már a 80-as években megpróbált gyűjteményének egy múzeumot alapítani. Még Aczél Györggyel is tárgyalt (Aczél volt Kádár János kulturális ügyekben illetékes főfelelőse). A Grósz-kormány idején elvitte képei javát a Parlamentbe, ott kiállította, és felajánlotta őket az államnak méltó elhelyezésért cserébe. Ám ebből semmi sem lett.

Aztán az ezredfordulón már saját erőből akarta megoldani, hogy állandó múzeuma legyen gyűjteményének. Az volt a mániája, hogy a képei egyben maradjanak, és ne kerüljenek külföldre. Talán ezért sem volt világos végrendelete.

Most, hogy a gyűjtemény nagy részét ellopták, az a legvalószínűbb, hogy az egyedülálló kollekciót éppen darabonként, külföldi piacokon adogatják el.