Kádár bajszos úttörője és a nyolcvanas évek celebjei

Több mint kétezer új képpel bővült az eddig is remek Fortepan fotógyűjtemény. 36-en szerző/adományozó bővítette a XX. század mindennapjait dokumentáló gyűjteményt. A legrégebbi kép 1900-ban készült, több ismeretlen szerző teljesen privát képe, de van köztük profi fotós munkája, mint Urbán Tamásé, aki 1972-1990 között az Ifjúsági Magazinnál dolgozott, (előtte, azóta több egyéb helyen, de most ez a korszaka érdekes), de beleadott a közösbe az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény vagy a Zsidó Levéltár is.

Ezekből válogatottunk, messze-messze a teljessége igénye nélkül, totálisan szubjektíven, így nyilván nem megkérdőjelezhetetlenül. Aki végig akarja nézni mind a 2300 új képet, az kattintson ide. Akinek ez is kevés, az ide. Aki pedig beszállna megfejteni, hogy ki van a képeken, azok mikor és hol készültek, azok ide térjenek be. Nekünk is van saját rejtvényünk, a cikk végén, ott ahol a zenészek, sportolók vannak.

Egy aktuális kép 1934-ből. Ennek a Kossuth téri Andrássy szobornak a mása kerül most majd vissza a Parlament elé. Forrás: Kurutz Márton/fortepan.hu
A Kossuth tér másik nagy visszatérője, Tisza István. A kép szintén 1934-ben készült. Forrás: Kurutz Márton/fortepan.hu
A falon lévő fenyőág alapján ez akár karácsonykor is készülhetett 1952-ben. Kép: Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény. Forrás: fortepan.hu
Egy különleges autó 1955-ből. Fotó: Négyesi Pál, forrás: fortepan.hu
És ugyanaz a jármű hátulról. A fortepan fórum megoldása szerint Messerschmitt Kabinenroller.
Munkásőrök osonnak 1965-ben. Kép: Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény. Forrás: fortepan.hu
A Déli pályaudvar, 1967-ben, a mostani formája előtt eggyel. Fotó: Gergely János, forrás: fortepan.hu
Motorosok 1980-ból. Fotó: Urbán Tamás
A magyar testépítés hajnala. Fotó: Urbán Tamás, forrás:fortepan.hu
Egy 1981-es fotó a VÁTI Dokumentációs Központból, sajnos nem tudom, hogy hol készült.
Frenreisz Károly, Sztevanovity Zorán, Presser Gábor, Földes László (Hobo)előttük: Benkő László, Molnár György 1981-ben. Fotó: Urbán Tamás. Forrás: fortepan.hu
Az LGT 1981-ben. Ekkor volt tízéves a zenekar, Presser Gábor pedig 33, Somló Tamás 34, Karácsony János 30, Solti János 28. Ebben az évben koncertezhettek a Szovjetunióban. Fotó: Urbán Tamás, forrás: fortepan.hu
Kádár kisdobosok, úttörők és egy bajszos úttörő társaságában 1980-ban a XIII. kerületi egykori 2 számú, ma Hegedűs Géza Általános Iskolában.
Az egyik első R-GO koncert 1983-ból. Egy évvel korábban lépett ki (Robi Go) Szikora Róbert a Hungáriából. Forrás:fortepan.hu
A csavaripariak május elsejei meglepetésjárműve, 1985-ből. Forrás: Angyalföldi Hegytörténeti Gyűjtemény/fortepan.hu
A 25. születésnapját ünneplő Omega, 1987-ben. Fotó: Urbán Tamás, forrás: fortepan.hu
A P. Mobil 1986-ban, az akkori Marx, most már Nyugati téri aluljárólban. Tunyogi Péter, Schuszter Lóránd, Zeffer András, Sárvári Vilmos, Kékesi László, Marecky István. Fotó: Urbán Tamás, forrás: fortepan.hu
Az idén meggyilkolt Király Tamás divattervezőről készült kép, még 1988-ból. Fotó: Urbán Tamás. forrás: fortepan.hu
Polgár László és három lánya: Zsuzsa, Zsófia, Judit 1989-ben. Fotó: Urbán Tamás.
A vasfüggönyt nemcsak Horn Gyula vágta ám. Egy 1989-es fotó Urbán Tamástól. Forrás: fortepan.hu
Egerszegi Krisztina 1989-ben, 15 évesen. Ekkor már egyszeres olimpiai bajnok. Később még négy olimpiai aranyat nyer. Fotó: Urbán Tamás. Forrás: fortepan.hu
Egy modell 1988-ből. Fotó: Urbán Tamás. Forrás:fortepan.hu

VÉGÜL EGY REJTVÉNY!!!!!!!

Erről a képről szinte semmi információnk nincs, csak annyi, hogy Urbán Tamás készítette, és a fortepanon 1988 van megjelölve dátumnak. Megpróbáltunk többet hozzátenni, de nem ment könnyen. Ez valószínűleg egy eredeti Kontroll Csoport felállás. Az első megoldás szerint nem látszik rajta Bárdos-Deák Ági. A továbbfejlesztett megoldás szerint dehogynem, ő a férfias kinézetű énekes. És hogy ez megállja a helyét, még annyi, hogy a kép akkor nem 1988-as, hanem jóval korábbi. De az is lehet, hogy ez hülyeség. Ha más megoldásra jutott, írja meg a szerk@444.hu-ra, vagy kommentelje a cikk alá.