Pukkadni látszik az Anzsi lufi

futball
2013 augusztus 11., 17:11

A mahacskalai (Dagesztán) focicsapatba Szulejman Kerimov gyáriparos két éve kezdte önteni a pénzt, többek között Roberto Carlost, Eto'o-t, és még egy kicsit Dzsudzsák Balázst is megvette. Kerimov most belejentette, hogy kb. harmadára húzza a klub költségvetését.

Az évi 180 millió dollár helyett 50-70 millió között költ már csak ebben az idényben a labdarúgást kedvelő oligarcha. Guus Hiddink holland sztáredző már távozott, és a legdrágábbak sem valószínű, hogy továbbra is Dagesztánba repkednek majd orosz bajnokikra. (A játékosok Moszkvában laktak, a hazai meccsekre is repülővel jártak.)

Kerimov azt mondja, hogy a helyi tehetségekre szeretne koncentrálni a nagy öreg nemzetközi sztárok helyett, és ezért csökkent költséget. Akadémiát viszont épít. Egyéb feltételezések szerint nem megy jól az Uralkali, a világ legnagyobb káliumműtrágya-gyára, ami vagyonának oroszlánrészét adja. (moscowtimes)

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.