Kevés legális cigi fogyott júliusban

gazdaság
2013 szeptember 20., 07:47
comments 11

Az adóhivatal kimutatása szerint a trafikrendszer első hónapjában közel 40 százalékkal kevesebb zárjegyes cigi fogyott Magyarországon mint júniusban. Ez utalhat arra, hogy sokan inkább feketén vesznek, és az állam nagyon kiszúrt magával, mert hatalmas adóbevételtől esett el.

Viszont az is lehet, hogy júniusban sokan előre feltankoltak cigiből, ne kelljen már rögtön az első trafikos hetekben a világ végéig bandukolni egy dobozért. Erre utalhat, hogy júniusban fogyott idén a legtöbb cigi egy hónap alatt. Májusban például 14 százalékkal, januárban meg 32 százalékkal fogyott kevesebb cigi mint júniusban.

Akkor lehet egyértelműen megmondani, hogy mekkorát bukott az állam, és mennyit nyertek a csempészek és feketézők a trafiktörvényen, ha már az augusztusi eladások adatai is megérkeznek. A feketekereskedelem erősödésére sok jel utal, de hogy az egész mekkora bukás lesz, az csak néhány hét múlva derül ki.

Abban nem hiszek, hogy hirtelen sokan leszoktak a cigiről. Az nem így megy.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.