Bajai választás: Válaszol a 0 szavazatos jelölt

A bajai hisztérikus választás nagy vesztese Ikotity István, az LMP jelöltje, aki a 32-es választókörben egyetlen szavazatot sem kapott. Sem szeptember 22-én, sem pedig most. Ikotity nem volt maga alatt, amikor felhívtam inkább kedélyesen értékelte a kampányt.

Megrázta az eredmény?

"Nem, ezt nem mondanám. Inkább csak kellemetlen volt, csalódást okozott, de igazából nem rázott meg."

Ikotity 2010-ben indult már Baján országgyűlési és önkormányzati választáson is, és a megyei önkormányzatban sikerült is mandátumot szereznie: a testületnek ő az egyetlen LMP-s tagja.

A megismételt választáson nem azért indult, mert abban bízott, hogy győzni fog. A többi választókörben szeptember 22-én összesen 41 szavazatot kapott, akkor tudta volna ledolgozni hátrányát, ha most mindenki rá szavazott volna. De szeptemberben sem szavazott itt rá senki.

Azt mondta, hogy azért indult, hogy lássák az emberek, az LMP egy létező alternatíva. Ha nem indul, akkor az előző körös eredményét is törölték volna, olyan lett volna, mint aki visszalépett. Ezen a választáson azt jelentette volna a siker, hogy eléri az 5 százalékot, ami a parlamenti küszöb, mert akkor lehetett volna mutatni, hogy az LMP-re adott szavazat nem veszik el.

baja11_a

Ez matematikailag nem lett volna reménytelen. A szeptember 22-i körben 4 százalékot kapott Ikotity, de ezt a vasárnapi ismétlés csak rontotta: hiszen többen mentek el mint korábban. „Azt gondoltam, ha valaki elkezd valamit, akkor azt végig kell csinálni. Szerettem volna az arányomon javítani, vagy legalább tartani, de ez most nem sikerült.” Úgy tapasztalta, hogy a választókörben a második szavazáson már mindenki az erős jelöltekre volt kihegyezve. (A Jobbik jelöltje szeptemberben 20, most vasárnap 14 szavazatot kapott a választókörben.)

„Hiba volt, hogy az első körben csak a belvárosra koncentráltam. Én is ott lakom, arrafele ismernek, és nem volt időm személyesen végigmenni ezen a kintebbi részen, hogy bemutatkozzak”.

Az első fordulóban ezen a részen még csak nem is szórólapozott, mert errefelé nincsenek postaládák.

„Ha csak úgy kerítésre tűztük volna a szórólapot, az úgyis elveszett volna, az nettó környezetszennyezés, azt meg nem akartam”.

Majdnem Szodoma

Ikotity szerint ez egyébként is fura környék: 2006 őszén a 34 szavazókörből csak itt tudott nyerni az MSZP (kb kétharmaddal), míg a többi 33-ban a Fidesz nyert kb kétharmaddal. Most pedig a Fidesz itt győzte le az MSZP-t. „Itt szokták mozgatni a szavazókat, de én inkább a tisztességes kampányban hiszek. Még akkor is, ha nem olyan jövedelmező.” És elkezdte idézni, amit a Biblia ír Lótról - egyetlen igaz ember Szodomában - de aztán inkább félbehagyta, nem akarta elmondani mégse. (Ikotity többek között teológus végzettségű.)

baja12_a

Ikotity kampánya háromszázezer forint volt, szórólapokra ment el, és a nem bajai aktivisták utazására. A kampány már augusztusban elkezdődött, Ikotity 50 támogatói aláírást gyűjtött akkor, ez kellett az induláshoz.

Kampányfőnöke nem volt, a megismételt szavazás előtt egyedül sétált körbe a körzetben bemutatkozni.

Még az első szavazás előtt valaki felvette videóra, ahogy törökülésben a fűben bemutatkozik, azt feltették a youtube-ra:

„Mindenképpen tervezek 2014-re. Bár addig még sok idő van, feltett szándékom, hogy amit képviselünk, azt akkor is megmutassuk a választóknak”.