Török Zsolt: Az MSZP hamis vád miatt büntetőfeljelentést tesz

Török Zsolt reagált arra, hogy a Blikk úgy tudja, hogy a bajai videót a készítői szerint az MSZP rendelte meg.

Török Zsolt elmondta: az MSZP volt az első, ami választási csalás gyanúja miatt feljelentést tett a bajai választáskor.

Török Zsolt kijelentette: az MSZP hamis vád miatt büntetőfeljelentést tesznek az ellen a magánszemély vagy médium ellen, amelyik azt állítja, hogy az MSZP-nek köze lenne a videóhoz.

A képen Török Zsolt látható

Török Zsolt kifejtette: szerinte gyanús, hogy Zsigó Róbert, Baja polgármestere/Fidesz-szóvivő arra utaló kijelentéseket tett napokkal korábban, hogy valakik a pártja nevével visszaéltek, mintha Zsigó Róbert előre sejtett volna valamit.

Török Zsolt hozzátette: ha valós a videó, akkor az abban elhangzottak miatt kell súlyos büntetést kiszabniuk a hatóságoknak, ha pedig a videó valótlan, akkor azért kell kemény büntetést kiszabni, mert azzal manipulálni próbálták az embereket.

(MTI via Török Zsolt)