Visszakéri a pénzt az állam azoktól pedagógusoktól, akiknek szeptemberben csak véletlenül emelték a fizetését

politika
2013 október 31., 12:11
  • Két hónappal a tanévkezdés után sem sikerült csillapítani a káoszt a közoktatásban.
  • Úgy tűnik sérült vagy speciális nevelési igényű gyerekek, szüleik és tanáraik húzták a legrövidebbet.
  • Az új törvények és rendeletek miatti kavarás miatt olyan iskola is van, ahol már a gyerekek biztonságát sem tudják garantálni.
  • De az eddigi legabszurdabb történet mégis azoké a gyógypedagógusoké, akinek szeptemberben megemelték a fizetését.
  • Aztán az állam visszakérte tőlük a pénzt.

Mi egy olyan oktatási rendszert akarunk felépíteni, ahol nem csak tanulni érdemes, hanem tanítani is. (...) Magyarország jobban teljesít, mint korábban, és mostanra eljutottunk oda, hogy beléphetünk a bérek és fizetések ésszerű emelésének korszakába. Először az egészségügyi dolgozók és most a pedagógusok bérét emeltük meg.

Ezt a jó hírt maga Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be szeptember elején Törökbálinton, a Nemzeti Tanévnyitón. Valószínűleg akkor még egy pedagógus sem gondolta, hogy a szeptemberben kapott emelést a hónap közepén visszakéri az állam.

Bruttó 50-60 ezres emelést kaptunk

Pedig az egyik Pest megyei gyermekotthonban pontosan ez történt: a pedagógusok előbb emelést kaptak, majd visszakérték tőlük a pénzt.

Eddig az eü. gyermekotthonban dolgozó gyógypedagógusok minden kedvezményből kimaradtak, amit az oktatásban dolgozók megkaptak (pedagógusszabadság, pedagógusigazolvány). Most, hogy bejött a pedagógus életpálya, minket is átsoroltak ennek a bértáblája szerint, szeptemberre meg is kaptuk a magasabb fizetésünket, én is kaptam bruttó 60-70 ezer forint emelést.

Ezt a gyermekotthonban dolgozó egyik gyógypedagógus írta. Aztán így folytatta levelét.

Ma összehívott bennünket az igazgató, és felolvasta, hogy a szociális ágazatban dolgozó pedagógusokra nem vonatkozik a pedagógus életpálya. Azonnal alá is íratták velünk az új átsorolást (kinevezést), miszerint a szeptember előtti bért fogjuk kapni, sőt, az igazgató még azt is mondta, hogy vissza kell fizetnünk a szeptemberre kapott magasabb bér különbözetét.

Megkerestük a gyermekotthont, de ők nem nyilatkozhattak az ügyben. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz irányítottak.

Már át kellett volna venni a dolgozókat

A problémát az okozza, hogy elvileg változik a gyógypedagógusok munkáltatója.

A szakembereknek, még ha pontosan ugyanott és ugyanúgy fognak tanítani, mint eddig, akkor is át kell „menniük” a pedagógiai szakszolgálat kötelékébe, és onnan kapják majd a fizetésüket.

Ennek a folyamatnak legkésőbb szeptemberre be kellett volna fejeződnie, de ez nem történt meg.

A Pest megyei intézményben valószínűleg abban a hitben emelték meg a jogszabály szerint a gyógypedagógusok bérét, hogy azt már nem nekik, hanem az említett pedagógiai szakszolgálatnak kell majd kifizetnie, hiszen épp ez a központosítás lényege.

Ehhez képest az átsorolások nem történtek meg, és a jelenlegi munkáltató nem tudja kifizetni a kormányzati ígéretetek szerint megemelt munkabért.

Vissza kell fizetni az államkincstárnak

Ettől némileg eltérő magyarázatot kaptunk a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Pest Megyei Kirendeltségétől.

A pedagógus életpálya modell bevetésének időpontja egybeesett az intézmény Alapító Okiratának módosításával. Az új alapító okiratban már nem szerepelt a korai fejlesztés, mint alaptevékenység, így a  pedagógus életpálya modell az új alapító okirat szerint nem vonatkozott az otthon közalkalmazottaira. A gyógypedagógiai szakmunka megszűnt, állásukat ennek ellenére megtartották az érintett dolgozók. (..)  Az intézményvezető külön kéréssel fordult a Magyar Államkincstárhoz, hogy a munkavállalók részletfizetéssel élhessenek. (...) célunk a kialakult helyzet mielőbbi rendezése.

Ebből mondjuk úgy tűnik, hogy a sérült gyerekekkel foglalkozó pedagógusok számára még nem jött el a béremelések korszaka. Ők mindenképpen bukják a fizetésemelést, és a legjobb, ami velük történhet, hogy a szeptemberben "véletlenül" átutalt pluszpénzt csak részletekben kell visszafizetniük az államnak.

Kerestük a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot is, de ők egyáltalán nem reagáltak kérdéseinkre.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.