Rogán egyszer segített a nagy áfacsalás leleplezőjének

gazdaság
2013 november 14., 15:17
  • Az ügyészség egyelőre nem nyomoz a nagy áfacsalás után.
  • Horávth András, (a NAV Snowdene) szerint az időt húzzák.
  • Ez arra jó, hogy a koronatanúkat eltántorítsák.
  • Csányi Sándor szerinte tudja, hogy mi folyik.

Horváth András megindultan és átszellemülten tartott csütörtök délután sajtótájékoztatót. Nem fukarkodott a nagy szavakkal. Felidézte Edward Snowdent, az egész világot megrázó lehallgatási botrány kiszivárogtatóját, és azt mondta, reméli, hogy több magyar Snowden is felbukkan majd. Nem mondta ki, de világos volt, hogy ő az első.

Szabadságharcnak, az igazi szabadságharcnak nevezte azt, amit most csinál.

Horváth András alig egy hete állt elő azzal, hogy a NAV (az egykori Apeh, a magyar adóhivatal) tudatosan félrenéz a nagy élelmiszerláncok csalásai felett, és ez hatalmas károkat okoz az országnak. Szerinte 1700 milliárdos kárt. Ez irtózatosan nagy összeg. Horváth szerint oligarchák, magyar és nemzetközi üzletláncok játszanak össze az állammal.

Horváth most azt mondta, hogy hosszú ideje készít elemzéseket és gyűjt bizonyítékokat. 2011. novemberében ezek egy részével

megkereste Rogán Antalt, aki azt mondta neki, hallott már erről az ügyről.

Két nappal később vizsgálatot indított a NAV olyan ügyekben, amelyekről korábban Horváth főnökei azt mondták, hogy sohasem indulhat vizsgálat. 2012-ben ismét Rogánhoz fordult, de annak akkor már nem volt hatása.

Horváth 1989-1993 között a Fidesz tagja volt, és a régi ismeretségekre hivatkozva igyekezett észrevételeit több vezető fideszeshez is eljuttatni, így Áder Jánoshoz és Orbán Viktorhoz is.

Horváth azt szeretné, ha nyomozás indulna és parlamenti vizsgálóbizottság állna fel az általa feltárt ügyekben. Azért fontos ez, mert

sok olyan NAV-os tanúról tud, akik a nyilvánosság elé nem akarnak kiállni, de egy hivatalos felkérésre vallomást tennének.

Azért sem jöhet elő a konkrét bizonyítékaival, mert akkor üzleti és adótitkokat sértene. Viszont a parlamenti bizottság és az ügyészség kikérhetne ilyen érzékeny adatokat.

A parlamenti vizsgálóbizottság megalakulását eddig Schiffer András (LMP) és Ángyán József (független) támogatták. Horváth szerint gyanús, hogy sem a Fidesz, sem pedig az MSZP nem állt mellé. Szerinte mindkét párt vezette kormány idején nagy tételben csaltak az adóhatóságnál.

Az ügyészségen maga tett feljelentést. Három olyan ügyet is leírt, ahol a NAV vezetői leállíttattak vizsgálatokat, 2011-ben és 2012-ben. Az ügyészség feljelentéskiegészítést rendelt el, vagyis egyelőre nem nyomoznak. Horváth nagyon csalódott.

Szerinte ez időhúzás, és az a célja, hogy NAV-os kollégáit megfélelmítsék, nehogy tanúskodjanak.

Úgy tudja, hogy több embert is behívtak elbeszélgetésekre, és ezzel nyomást gyakoroltak rájuk. Őt magát senki sem fenyegette vagy kereste, amióta előállt a vádakkal.

A NAV-ban azt állítják, hogy a hétvégén tartottak egy belső vizsgálatot, és Horváth vádjait nem látták megalapozottnak. Horváth szerint kizárt, hogy ennyi idő alatt ezeket az ügyeket komolyan át tudták volna nézni.

Horváth hosszan készítette elő színrelépését, számos szakértővel egyeztetett. Remélte, hogy ha a kormánynak jelzi gyanúit, akkor eljárás indul. Végül maga tett feljelentést. Azért lépett ki ekkor a nyilávnosság elé, hogy ezzel védje magát. Azt reméli, ha nagy a figyelem, akkor kisebb az esélye, hogy elkenjék az ügyet. Írt kormányzati embereknek, EU-s intézményeknek is. Ha a NAV beváltja fenyegetését, és tényleg feljelenti rágalmazásért, akkor a TASZ vállalja a védelmét. Az Amnesty International is segítséget ígért neki.

Horváth szerint bejelentése felrázta az országot, rendszerváltáskori hangulatot érez maga körül.

Horváh emlékeztetett, hogy a Csányi Sándor tulajdonában lévő Bonafarm egyik vezetője is beszélt már arról korábban, hogy a magyar áruházláncok polcain nagyon sok adózatlan termék van. Ezért Horváth azt várja, hogy Csányi Sándor álljon elő, és igazolja őt

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.