Dolgozók! A meccsbelépők kiosztásra kerülnek!

gazdaság
2013 november 18., 09:35
comments 19

Sportutalvány lehet az új cafeteria, vagyis az a bón, amit a munkáltatók adómentesen adhatnak. Kulturális eseményekre az éves határ továbbra is 50 ezer forint marad, de a sportesemények látogatását korlátlanul lehet majd támogatni, az éppen formálódó adótörvények szerint, írja az Index.

Ráfér az emberekre, hogy sportutalványt kapjanak, mert csak úgy nem nagyon mennek például focimeccsre, pedig számos stadion épül, éppen azért, hogy jobb körülmények között lehessen szurkolni. Az előző NB1-es szezonban például 2728 néző volt átlag kint egy meccsen. Vízilabda bajnokikon ritkán vannak ezernél is többen, és kb. ekkora az érdeklődés a legtöbb kézilabda meccsen is.

Úgy tűnik tehát, hogy ebben az esetben az állam nem a tömegek igénye szerint alakítja a szórakozás támogatását, hanem inkább generálni kívánja az igényt, a megfelelőnek tartott szórakozási forma irányába.

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.