A magyar irodalom 10 nagy alakja, akik bűnözőknek néztek ki

irodalom
2013 november 23., 21:50
comments 4

Mi volt előbb Magyarországon: modern szervezett bűnözés vagy maffiózóknak öltöző írók és költők?

Néhány régi fotó a magyar irodalom nagyjairól annyira zavarba ejtő, hogy a képek alapján lehetne nekik adni egy alternatív nevet és egy vélt (vagy valós) alvilági foglalkozást. És ehhez nem is kell olyan rétegírókig leásni, mint amilyen Szabó Dezső volt.

Itt van 10 híres magyar író/költő egy-egy képe, és mellettük az, amit a képek elárulnak róluk.

Mikszáth Kálmán (a.k.a. Don Calo)

A modern magyar szervezett bűnözés első jelentős alakja, ő hozott létre elsőként országos hálózatot. A 19. századi keresztapa igazi nevét homály fedi, nemesi címét vásárolta, családja nem volt (bár még a halála után 50 évvel is voltak, akik azt állították, hogy az anyjuk cselédként dolgozott nála, és ő a vér szerinti apjuk). 1910-ben, hatalma csúcsán egy anarchista fényes nappal lőtte fejbe a piacon.

Ady Endre (a.k.a. Andrea Poeta)

Egy klasszikus, olasz stílusú, New York nyomornegyedeiből egy egész városrész irányításáig feltörő maffiózó, aki ravaszságával még a helyi politika kulcsszereplőit is be tudta hálózni.

Könyörtelen típus kifogástalan megjelenéssel és – vesztére – túl sok ellenséggel.

Ignotus (a.k.a. Veigelsberg Hugó)

Ki tudná megmondani, hogy nem egy szicíliai dinasztia trónörökösének öccse, vagy a Tanácsköztársaság egyik főideológusa, hanem Ignotus, a Nyugat főszerkesztője?

Eleganciája lenyűgöző, a hidegvére pedig messze túlszárnyalja a konkurenseiét. Magányos karakter, abszolút profi, gyakran a vendetta kulcsalakja. A Mario Puzo-regényekből készült filmekben az ilyen szereplők nem szokták megúszni a végső leszámolást.

Szép Ernő (a.k.a. Ernesto Ragioniere)

Sok neve van, a háta mögött Csini Jimmynek csúfolják, amiről persze tud, de nem teszi szóvá. Ő a pénzes, akinek a keze között a család minden vagyona átfut. Mivel általában kívülről érkezik, ez a pálya zsákutca, de neki megfelel.

Nagy hatalmú, mégis csendes könyvelő, aki a háttérbe húzódva mossa tisztára a pénzt. A hozzá hasonlók végül jobb esetben tanúvédelmet, rosszabb esetben golyót kapnak.

Karinthy Frigyes (a.k.a. Fred, a hentes)

Akinek meggyűlik a baja az alvilággal, könnyen lehet, hogy egy pincében, a lámpa alatti székbe kötözve találja magát, ahol az izzadságban úszó Fred, a hentes mindig szabad kezet kap.

Évtizedek kemény munkájával csiszolta pöröllyé az öklét, és a magánélete annyira sivár, hogy egyetlen barátja a borotva és a nedves törölköző (innen jön másik beceneve, a Szabó).

A szinte szótlan, hegyomlásnyi vallatóval csak az alkoholizmus vagy egy razzia utáni börtönévek tudnak végezni.

József Attila (a.k.a. J. Attila)

„Összehangolt akcióval fogták el J. Attilát a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói 1932. július 15-én, hajnalban. A 27 éves férfi egy IX. kerületi családi házat alakított át szórakozóhellyé, ahol a vendégek szeszes ital mellett hölgyekért is fizethettek. A bordélyházban 3 nő dolgozott prostituáltként. Őket és J.-t előállították a nyomozók.

J. részletes beismerő vallomást tett, őrizetbe vették. Ellene bordélyház vezetésével prostitúció elősegítése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a BRFK.” (police.hu)

Füst Milán (a.k.a. Kurit apó)

photo_camera (Fotó: A magyar irodalom képeskönyve)

Az orosz dinasztia alapítója, a mára már a forgalomból kivont, vagy megrendült egészségi állapotára hivatkozva önként visszavonult birodalomépítő. Az egykor hírhedten véres, fegyverkereskedelemmel és kábítószer-terjesztéssel foglalkozó vállalkozása mára sikeresen áttelepült az energiaszektorba, és jól menő eurázsiai céggé változott.

Viszont rég megritkultak a gyerekei látogatásai, és az unokákat is alig ismeri.

Kassák Lajos (a.k.a. Szőke Luigi, Paganini)

A bérgyilkosok bérgyilkosa. Állítólag soha életében nem szólalt meg, mindig csak egy papírdarabra írt összeget mutat a megbízóinak, és egy pályaudvari szekrény számát, ahova az összeget kéri. A felét előtte, a felét utána. Mesterlövész, sosem hibázik. A híre nemzetközi, azt beszélik, Kennedyvel is ő végzett. Legyen szó akár fojtogatós gyilkosságról, akár késelésről, pisszenés nélkül, a lehető legnagyobb diszkrécióval hajtja végre a megbízást.

Rejtő Jenő (a.k.a. Hullaégető Jimmy, Rohadt Jim, Jim, a patológus, Őrült Jay, Véres Jack)

Kegyetlen, brutális gyilkos, aki utcai bandákból küzdötte fel magát a legnagyobb szeszcsempészek közelébe.

Los Angelestől Floridáig mindenki rettegte valamelyik nevét, áldozatait hosszan kínozta, mielőtt végzett velük.

Végül annyi vér tapadt a kezéhez, hogy az elszabadult hajóágyú jelenléte már minden szereplőnek kínossá vált, így amikor ütött az utolsó órája, a rendőrség, az FBI és a maffia emberei a brooklyni lakása előtt egyszerre adták le rá a sortüzet.

Móricz Zsigmond (a.k.a. Polgármester)

Ő az, aki minden folyamat felett áll, az oligarcha, aki a kétes eredetű, de hatalmas jövedelmét felhasználva vitatott módon jutott el a polgármesteri székbe. Kemény kezű kiskirály, a pénz megszállottja, a holdingjait vezető emberei rettegésben tartják a város munkásait, azaz a szavazókat. Mindenki a halálát kívánja, még sincs egy komolyan vehető ellensége sem. Csak a koleszterin – a szíve viszi el, amikor 63 évesen az egyik ültetvényén épp a díjnyertes lován üget.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.