Lázárnak és Cséfalvaynak is írt a csalásokról Horváth András

A milliárdos áfacsalásokat kiteregető Horváth András egykori NAV-ellenőr tavaly levelet írt az általa ismert visszaélésekről két magas rangú kormányzati szereplőnek, Lázár Jánosnak és Cséfalvay Zoltánnak is.

Horváth azután döntött a levél megírásáról, hogy felettesei kivonták őt a NAV-on belüli vizsgálatból, amit korábban ő maga kezdeményezett. Horváth az Origónak elmondta, hogy azért Lázárnak és Cséfalvaynak írt, mert Lázár Orbán Viktor közvetlen munkatársa, Cséfalvayt pedig komoly embernek tartotta az adózást felügyelő NGM-en belül.

A levelében Horváth összefoglalta a korábbi évek eseményeit, és azt, hogy milyen nagyértékű áfacsalásokról tud. Tudomása szerint közel 70 milliárdot kitevő áfavisszaigénylésekből 29 milliárdot olyan cégeknek utaltak vissza, amelyek kifejezetten adócsaló vállalatokhoz köthetők.

A levelet Horváth a fideszes Révész Máriusznak adta oda, akivel régóta ismerték egymást, korábban együtt voltak fideszes önkormányzati képviselők Kőbányán.

Révész Máriusz ugyanakkor nem emlékszik erre a levélre, az Origónak elmondta, hogy egy 2012-es esetről (!) van szó, és rengeteg hasonló megkeresést kapott. A lappal ezután befejezte a beszélgetést, mondván, hogy fel kell szállnia egy repülőre, azóta nem lehet elérni. Az Átlátszónak ugyanerről a levélről pedig azt mondta, hogy továbbította azt, de már nem emlékszik, hogy kinek.

Cséfalvay titkársága cáfolta, hogy az államtitkár bármit kapott volna Horváthtól korábban. Lázár János irodája egyelőre nem jelzett vissza a lap megkeresésére.

Horváth korábban felvette a kapcsolatot Rogán Antallal is. Utána el is indult egy belső vizsgálat a NAV-nál, de abból nem sok minden lett.

Hogy hogyan zajlottak a milliárdos áfacsalások, azt Horváth maga mesélte el nekünk, ezt itt olvashatja.

A Lázárnak és Cséfalvaynak küldött levél teljes szövegét pedig az Átlátszón.

Az ügy kirobbanása óta már még egy adóellenőr írt azokról a módszerekről, ahogy a csalásokat kivitelezték.