Szélsőjobboldali gyűlöletcsoportokhoz került közpénz az Országgyűlés Hivatalától

politika
2013 november 27., 17:27
comments 1
  • Vendégposzt a szélsőséges csoportokat figyelő Athena Intézettől.

Ahogy a hvg.hu megírta, Szegedi Csanád volt jobbikos Európai Parlamenti képviselő keretéből fizették Novák Elődöt, Kürk Rolandot és Molnár Balázst. Őket korábban összefüggésbe hozták a kuruc.info nevű – az Athena Intézet által gyűlöletcsoportként nyilvántartott – hírportállal. Hasonló összefüggések feltárásához a 444.hu közérdekű adatkérésének eredményeire támaszkodtunk.

„Történelmi” tanulmányok a kuruc.info-n

A parlamenti frakciók, konkrétan a Jobbik szerződéseiből kiderült, hogy 9 millió 500 ezer forintot kapott Ilkei Csaba újságíró, volt MDF-es képviselő a „Titkos nemzetközi szervezetek a nagytőke globális rendszerében” című 27 oldalas tanulmányért. A dolgozat „gyakorlatilag egy alapos gyűjteménye az interneten keringő szélsőbalos és szélsőjobbos narratíváknak”.

Az erősen túlárazottnak és még inkább értelmetlennek tűnő mű jelentősége nem is a tartalmában rejlik. A szöveg ugyanis még a teljesítési határidő előtt fekerült a kuruc.info-ra, amely körülmény legalábbis a párt és a szélsőséges hírportál közötti szoros kapcsolatra utal.

Ilkei ezen felül többször 8 millió 700 ezer forintot kapott az „Államadósság, mint a politika diktatórikus eszköze – Történelmi tanulmány a XXI. századból” és az „Ügynök ügyek, viták és kiútkeresés 2012 tavaszán” továbbá a „Jogfosztottság és jogtiprás a proletárdiktatúrákban és az internacionalizmus osztályuralma idején” illetve, a „Büntetés-végrehajtás, hírszerzés, kémelhárítás és az államvédelem politikai, erkölcsi, fegyelmi helyzete 1953-56” című hasonló tanulmányokért. Kerestük Ilkeit a tanulmánnyal kapcsolatban, de nem válaszolt a kérdéseinkre.

„Cigánybűnözésről” szóló tanulmány a gyöngyöspatai akciókoordinátortól

2011 júliusában a jobbikos Juhász Oszkár nyerte az időközi polgármester-választást Gyöngyöspatán.

A választásokat azután kellett kiírni, hogy különböző szélsőjobboldali, félkatonai szervezetek akcióit követen lemondott a korábbi polgármester. A Magyar Gárda utódjának tekinthető Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület a Jobbikhoz köthető Barikád TV riportja után jelent meg a településen, hamarosan követték más szervezetek is – így szakadár gárdautódok, a Betyársereg és a Véderő.

Az Athena Intézet forrásai akkor arról számoltak be, hogy rivalizálás alakult ki a hevesi településen megjelenő szervezetek között.

Ennek csúcspontján Eszes Tamás, a Véderő vezetője jelöltette magát Juhász Oszkárral szemben a polgármesteri posztra. Eszes később öngyilkos lett. Környezetéből úgy tudjuk, az extrémista szervezet anyagi gondokkal küzdő vezetője korábban arra számított, hogy embereivel együtt megbízzák a helyi csendőrség vagy mezőőrség megszervezésével.

A feladatot azonban Pichler Gábor György, a Jobbik gyöngyöshalászi alapszervezet elnökének cége, a Carabinieri Hungary Kft. nyerte el. Pichler céges autóját a Szebb Jövőért „járőrözései” és a választási kampány alatt is sűrűn látták Gyöngyöspatán. Az Athena  Információink szerint Pichler részt vehetett a Szebb Jövőért akcióiban.

Pichler cége 1 millió 800 ezer forintért szerződött a Jobbik frakcióval a „A cigánybűnözés helyzete Magyarországon napjainkban” című tanulmány megírására.

Okkult neonáci szellemi műhely a kifizetési listán

Közvetlenül is támogat a Jobbik-frakció egy olyan egyesületet, amely egyrészt szoros kapcsolatot ápol a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal, másrészt olyan ideológiai munkát fejt ki, amely alapján e kapcsolat nélkül is nevezhető szélsőséges csoportnak.

2010-ben egy Szálasi-idézet miatt kizárták az Alaptörvény előkészítéséből – a Jobbik által felkért – Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat (HVIM).

Incze Bélának, a HVIM hivatalos kapcsolattartójának egy, az alkotmány-előkészítő eseti bizottságnak küldött emailjének aláírásában szerepelt a Szálasi Ferenctől származó

„Minden mozgalom olyan erős, amilyen ellenhatást tud kiváltani"

mondat.

A HVIM kizárása után a Jobbik azt az Örökség Őrzői Egyesületet delegálta az eseti bizottságba, amelyet a Toroczkai László és Zagyva György Gyula által vezetett HVIM szürkeállományaként írt körül egyik forrásunk. Az egyesület beadványát Baranyi Tibor Imre, az egyesület elnöke írta alá.

Baranyi egyben – az Országos Bírósági Hivatalban vezetett Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Névjegyzéke szerint – a Metafizikai Hagyomány Centrumának (MHC) is tisztségviselője, méghozzá „centrumvezetőként”. Ahogy az Athena Intézet korábban megírta, a HVIM saját oldalán az MHC támogatására szólít fel:

„Segítünk, hogy személyi jövedelemadójának 2%-a jó kezekbe kerüljön (...) Azt kérjük, hogy az első 1%-al támogassa a Hatvannégy Vármegye Alapítványt. (...) A második 1%-al pedig egy valódi szellemi, kulturális és nemzeti értékeket képviselő szervezetet, a Metafizikai Hagyomány Centrumát.”

Az Örökség Őrzői Egyesület több szálon kötődik a Pannon Front, az Északi Korona és a Sacrum Imperium című szélsőjobboldali sajtótermékek szellemi köréhez.

A Pannon Front és Sacrum Imperium rendszeresen közölte – Hitler, Szálasi és Marschalkó Lajos írásai mellett – László András, Baranyi Tibor Imre és Horváth Róbert cikkeit.

A csoport szellemi vezetője az 1941-ben született László András kényszeres szóalkotó – előszeretettel nevezi magát ultrajobboldalinak és tradicionalistának, kedveli az olyan kifejezéseket, mint „extremo-chauvinismus pseudoccultisticus hungaricus” –, gyakran hivatkozik Hamvas Bélára és Julius Evolára, dicsőíti Szálasit és Haynaut.

László szerint 1848-49

szélsőbaloldali, szabadkőműves felbujtásra létrejött aljas forradalmi lázadás” volt és „Haynaunak a magyar történelemben voltaképpen – joggal mondhatjuk így – pozitív, sőt dicsőségesen pozitív szerepe volt.

László egyben a Kard, Kereszt, Korona Szövetség vezetője, ami – saját megfogalmazása szerint – egy

Traditionalis Ultradextroconservativ Imperio-Monarchista és Monarcho-Legitimista Egység-Front.

László ezt az idei Becsület Napja megemlékezés résztvevőinek üzente.

A Kard Kereszt Korona Szövetség vezetőjeként üdvözlöm mind a szövetség, mind a magam nevében a megemlékezésre összejött testvéreket. Mint mindenkor és most is, elsősorban arra emlékezünk, aki nem volt ugyan jelen a kitörésnél, de minden igazságért küzdő magyar legfőbb vezére volt, Magyarország nemzetvezetőjére, Szálasi Ferencre. Ő volt a magyarság becsületének legfőbb letéteményese, életében és mártírhalálában egyaránt. Ő volt az, akit Európa megmentőjének kell tekintenünk. Emlékeznünk kell továbbá a kitörésben elesett magyar és német hősökre, a bolsevista bestiák által meggyilkolt Hindy Iván vezérezredesre a kitörésben résztvevő magyar erők parancsnokára, valamint a német – különösen az SS kötelékeiben harcoló bajtársainkra is. Reméljük, mert remélnünk kell a legszélsőbb szélsőjobboldal erőinek az összefogását!

Baranyi Tibor Imre és Horváth Róbert László András tanítványai és Vona Gábor tanácsadói. Az interneten fellelhető videó tanúsága szerint a pártelnökkel együtt tartottak előadást a HVIM rendezte Magyar Szigeten.

Baranyi Tibor Imre 900 ezer forintot kapott 2011-ben a „Szempontok megadása a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról valamint az egyházak...” néven megnevezett tanulmányra.

Az Örökség Őrzői Egyesület 1 millió 500 ezer forintot könyvelhetett el 2012-ben a „Jobboldali nemzetpolitikai stratégia II.” című anyagért, továbbá kétszer 750 ezer forintot 2013-ban „szóbeli vagy írásbeli tanácsadásért nemzetstratégiai kérdésekben” illetve „szóbeli tanácsadásért nemzetstratégiai kérdésekben és történelmi, teológiai előadások tartására”.

Összegzés

Az Athena Intézet a közzétett adatokban más parlamenti pártok és más ideológiai színezetű gyűlöletcsoportok között nem talált kapcsolatot. Minden jel szerint egyes szervezetek politikai megrendelésre végeznek olyan szervezői vagy propagandamunkát, melyet egy választásokon induló párt nyíltan nem vállalhat fel, más esetekben viszont fordított viszonyt lehet feltételezni: adott csoportok szervezettségük és befolyásuk, kapcsolati tőkéjük vagy ideológiai propagandájuk útján befolyást gyakorolnak parlamenti vagy azon kívüli politikai pártokra.

(A posztot az Athena Intézet készítette.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.