Elküldte a Fradi az edzőjét

2013 december 1., vasárnap 18:30
4

A Pécs elleni szombati vereség volt az utolsó meccse az FTC kispadján a holland Ricardo Moniznak. Vasárnap a klub közleményben jelentette be, hogy a csapat sikertelen szereplése miatt felbontják Moniz szerződését. "Az elmúlt 8 bajnoki mérkőzésen megszerezhető 24 pontból mindössze 6-ot gyűjtött be az együttes, ami 25 százalékos teljesítménynek felel meg, így a változtatás szükségszerűvé vált" - írták.

Moniz osztrák bajnok és kupagyőztes edzőként tavaly augusztusban lett a Fradi edzője, Détári Lajost váltotta. A hollanddal Ligakupát nyert a Fradi, a bajnokságban pedig ötödik, de ez akkor még jó eredménynek számított, mert nyáron 2016-ig meghosszabbították a szerződését.

A mostani szezonban legalább a dobogó a cél, de a Fradinak nagyon nem megy, az elmúlt nyolc bajnokiból csak egyet tudott megnyerni, Diósgyőrben. Az FTC hetedik, igaz csak három ponttal van lemaradva a harmadik Diósgyőrtől.

Moniz igazolásai nem jöttek be, elképzelés nélkül játszik a Fradi, és nem tett jót a csapatnak az Akeem Adamset ért tragédia. A védő szeptember közepén kapott szívrohamot, az életét megmentették, de a lábát le kellett vágni. Moniz a most szombati vereség után is hosszasan foglalkozott azzal, hogy Adamsen nem végeztek terheléses vizsgálatot, és gyógyszerrekkel is megmenhető lett volna, szükségtelen volt az amputáció.

Idén még két meccse lesz a Fradinak, azokon Moniz eddig pályaedzője és tolmácsa, Máté Csaba irányítja a csapatot.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt