Ukrajna a forradalom küszöbén áll, legalábbis a helyi elemzők véleménye szerint. Vasárnap sok százezer ember tüntetett Janukovics elnök lemondását és forradalmat követelve. Sokan néhány napja még az EU hanyatlásának szimbólumát látták az ukrán eseményekben, most ennek az ellenkezője tűnik igaznak.

Janukovics múlt héten úgy döntött, hogy mégsem írja alá az országa és az EU között több éves tárgyalási folyamat eredményeként előkészített partnerségi megállapodást, ehelyett inkább Oroszországgal fűzi szorosabbra kapcsolatait. Akkor úgy tűnt, hogy Putyin elnök nagyszerűt húzott és sikeresen használta ki, hogy Brüsszel Julia Tyimosenko, a bebörtönzött ellenzéki szabadon bocsátását szabta a szerződés aláírásának feltételeként. Nem telt el néhány nap és az ukránok tömegesen özönlöttek az utcára, hogy visszatereljék Ukrajnát az EU-hoz való közeledés útjára.

Ukrajna geopolitikai helyzete talán a legbonyolultabb egész Európában.

Az oroszok az orosz államiság bölcsőjének, kimondva-kimondatlanul talán saját területüknek is tekintik az országot, ahol egyébként a lakosság ötöde oroszajkú. A nyugat viszont ideális keleti határszélnek, Oroszország európai ambícióit kordában tartani képes hídfőnek látja Ukrajnát. Ráadásul az ország belülről is mélyen megosztott. Az egykor lengyel, majd osztrák fennhatóág alatt lévő területek egyértelműen a nyugat részének, a keleti határszél oroszai pedig a nagy pravoszláv állam meghosszabbításának tekintik magukat. Az ország középső része az elmúlt húsz évben hol ide, hol oda billent, attól függően, hogy épp milyen kérdésben kellett állást foglalni.

Oroszország az utóbbi időben komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy egyértelműsítse ezt az ambivalens helyzetet. Ukrajna gázfüggőségét, illetve Janukovics kelet-ukrajnai politikai hátországát kihasználva egyre közelebb húzta magához az ukrán elnököt. Mindeközben az EU a tőle megszokott módon mereven ragaszkodott bizonyos demokratikus és jogállami előfeltételekhez. Ez persze nem tette kényelmes tárgyalópartnerré, és feltételei valóban a belpolitikába való beavatkozást jelentik. Utóbbi természetesen zavart is mindenkit, aki ezen normákkal ellentétes irányba kormányozná az országot.

Az Európai Uniónak azonban van egy óriási aduja, amivel Oroszország egyszerűen képtelen versenyezni. A világon ugyanis minden ember szeretne úgy élni, ahogy az EU-tagországok állampolgárai.

Beszélhetünk európai recesszióról, válságról, a prófétai beállítottságúak hanyatlásról, de attól a tény még tény marad: az átlagembernek sehol nem olyan jó a mindennapi élet, mint az EU-n belül.

Itt ugyanis egyszerre van reális esélye a jólétre, a szabadságra, sőt, az alapvető igazságosságra is. Az európai élet mindmáig minta és álom a kívül élők számára. Oroszország semmi hasonlót nem tud felmutatni. Brüsszel vagy Moszkva: egy demokratikus közegben esélye sincs az utóbbinak.

Az EU-val könnyű packázni, könnyű a bajszát húzogatni. Sőt, ebből akár komoly politikai tőkét is lehet kovácsolni, ahogy Orbán Viktor teszi Budapesten. Egy dolgot azonban nem szabad. Elvenni az emberektől az álmaikat, a reményeiket. Ez pedig ma Ukrajnában és egyébként az összes kelet-európai országban annyit jelent, hogy meg kell őrizni a Nyugat-Európához való felzárkózás még oly távoli aspirációját.