Feldarabolták az NFÜ-t

gazdaság
2013 december 17., 13:29
comments 2

Kedden elfogadta a parlament az NFÜ megszüntetéséről szóló törvényt. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget a 2007-2013-as EU-s pénzügyi ciklusra hozták létre, hogy a támogatási pályázatokat felügyelje. Az NFÜ első vezetője Bajnai Gordon volt, őt később Petykó Zoltán, majd Lázár János követték.

Az NFÜ előtt, 2004-06-ban a minisztériumok egyenként intézték az EU-s pályáztatásokat, de ez nem működött hatékonyan. 2014-től újra megpróbálja az állam, hátha most megy a tárcáknak az, ami 10 éve nem sikerült.

Az átalakítás támogatói abban bíznak, hogy most rövidebb lesz a póráz, mert a Miniszterelnökségnél komoly ellenőrző funkciók maradnak. Így az NFÜ dolgozóinak felét szétszórják a minisztériumok között, a másik felük pedig a Miniszterelnökségnél dolgozik tovább.

2015-ig még lesz dolguk a mostani ciklus támogatásaival, és 2014-ben már indul a következő pénzügyi ciklus is, amiben 7200 milliárd forintot lehet elosztani.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.