Az északi svédek jól forgatják a kést - mondta a diákoknak a sulirendőr

bűnügy
2013 december 22., 07:07
comments 200

 "Nálunk nem dolgozik iskolarendőr, de egy közeli gimnáziumban igen. Onnan kapott meghívást, hogy tartson pár órát a gyerekeknek. Bent voltam, és alig hittem el, amiket mondott."

Ezt egy budapesti gimnázium egyik tanára mondta, miután végighallgatta, hogy "Jó hecc vagy bűncselekmény?" címen milyen előadást tartott Misi bácsi, a rendőralezredes a diákoknak.

Az északi svédek lincselték meg Szögi Lajost

A pedagógus a Facebookra tette ki az óra leírását, de telefonon is megerősítette, hogy mi hangzott el.

"[Azt mondta, hogy] Ő azért van az iskolában, hogy segítsen a bűn megelőzésben, így le is vetít egy filmet egy iskolai erőszakos cselekményről, „Jó hecc vagy bűncselekmény?” címmel. Közben meg-megállítja a filmet és magyaráz. Elmondja a diákoknak, hogy (...) itt vannak például az „északi svédek”, akik jól megforgatták a kést – meg is mutatja, hogy hogyan – a kézilabdás Marian Cozmában, vagy emlékezteti a gyerekeket Szögi Lajos tanár meggyilkolására, akit szintén az északi svédek lincseltek meg. (...) A diákok értetlen arcát látva, elmagyarázza, hogy a rendőrök „északi svédeknek” hívják maguk között a cigányokat."

A svédezés után a tanárnő rákérdezett (az osztály előtt), hogy mégis miért cigányozik.

"Zavarba jött. Azt hajtogatta, hogy ő nem rasszista, hogy vannak cigány kollégái, akikkel sörözni is eljár, sőt, ezek a kollégák "tolmácsolnak" neki, amikor cigányokkal kell beszélnie a munkája során."

A rendőrtanár előre tudja a fegyelmi eredményét

Misi bácsi saját hőstetteiről is mesélt a gyerekeknek.

"Egy diák ittas állapotban érkezett az iskolába, ahol feltűnően viselkedett. A rendőr bácsi kihívta a mentőket, elvitette a diákot. A tanárok ugyan értetlenkedtek, hogy miért volt erre szükség, de a rendőr bácsi elmagyarázta, hogy sosem lehet tudni, hogy a gyerek nem szedett-e be valami gyógyszert, nem szívott-e el előtte egy spanglit, mint azok a 4k-sok a minap. A kórházban kiderült, a diák semmi ilyet nem csinált, csak ivott. Persze ez sem helyes, sőt büntetendő házirend sértés. Kérdés csak az, hogy kinek a dolga egy iskolában a házirend betartatása. (...) De sebaj, mondja a rendőr bácsi, ez a diák már nem jön vissza az iskolába, bár idén érettségizne, mert majd fegyelmi tárgyalás lesz, és ott ki fogják rúgni. Arra a kérdésre, hogy honnan tudja a rendőr bácsi, hogy egy jövőbeli fegyelmi tárgyalásnak mi lesz az eredmény, a rendőr bácsi elnéző mosollyal válaszol: mert ő tudja."

"Az egész óra borzalmas volt. Szóltam is utána a többi tanárnak, hogy figyeljenek rá miket mond, és ne hagyják szó nélkül. Azt mondták a következő két előadásán már normális volt. Az a borzasztó, hogy láthatóan egyáltalán nem érezte, hogy bármi gáz lenne azzal, amit mond."

Meghallgatták a tanárt és az órát tartó rendőrt is

Úgy tudjuk, hogy miután a rendőrségen érdeklődtünk róla, hogy mi a véleményük a történtekről, pénteken két rendőr hallgatta meg a pedagógust, aki Misi bácsi órájáról a Facebookon írt.

"Fél órát beszéltünk, nagyon korrektek voltak. Nekik is elmondtam, hogy mi történt, és hogy szerintem miért gond az, ha a gyerekek egy rendőrtől ilyeneket hallanak. Láthatóan értették a dolgot, azt mondták, hogy "Misi bácsi" sem tagadta a történteket, csak ő nagyon máshogy értékeli, ami elhangzott, és hogy ő amúgy kifejezetten pozitív értékeléseket szokott kapni az ilyen órái után."

Ezt az érintett pedagógus mondta. Az ORFK-nál e poszt megjelenéséig nem válaszoltak az üggyel kapcsolatos kérdéseinkre.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.