Bánsági harcosok
Az 1989-es romániai forradalomról sokunknak van valamilyen valós, annak hitt vagy fele sem igaz története, emléke. Láttuk a megroppant diktátor kudarcos utolsó köztéri beszédét, és részletekbe menően ismerjük az azt követő menkülésének vadregényes történetét („Végül Ratoaia és Racovita falvak között pár órát a bokros, erdős területen bújtak el az autóval együtt.”) Élénken emlékszünk a felszabadított román televízió stúdiójában a neves ellenzéki költő, Mircea Dinescu történelmi bejelentésére készülődő, egymást túlkiabáló, lelkesen hadonászó pulóveres forradalmárokra. De megvan a fedezékéből riadtan kitekintő bukaresti kiskatona is, aki időnként megeresztett egy-egy sorozatot a közeli panelek valamelyikében rejtőzködő láthatatlan terroristák felé. És tudjuk, hogy a sok helyütt véres harcoknak több száz áldozata volt, akikről ilyenkor illő módon meg szoktunk emlékezni.
Abban is többnyire egyetértés van, hogy a december 15-17-i temesvári eseménysoré az ős-forradalom titulus: az azóta több mint ellentmondásos politikai karriert befutott Tőkés László védelmére szerveződött élőlánc duzzadt országos és a kommunista rendszert pár nap alatt elsöprő felkeléssé. Van viszont valami, ami Urbán Tamás remekbe szabott, 1956-ot és a Tienanmen teret egyaránt felidéző temesvári fotósorozatát nézegetve, a forradalom prominenciáinál és evidencáinál sokkal inkább foglalkoztat bennünket. Valójában kik is ezek az Operaház és az ortodox katedrális környékén tevékenykedő, vagy éppen a főtéri halszaküzlet előtt ácsorgó munkások, egyetemisták, nyugdíjasok, és katonák, akikben a forradalom névtelen hőseit tisztelhetjük?
A sorozat karácsony tájékán készült, az események sűrűjén túlvagyunk. A várakozó-járőröző, olykor rádiózó katonáknál, akiknek egy december 22-én kiadott országos parancs értelmében a bal karjukra erősített, nemzeti színű karszalaggal kellett jelezniük átállásukat, még érzékelhető némi indolkolt feszültség, egy kis bizsergés a ravaszon pihenő ujjakban. Nem lehet ugyanis teljes biztonsággal tudni, hogy minden, a diktátorhoz hű erő letette már a fegyvert. Ámbár a bágyadt napsütésben az opera oldalában furcsa pózba merevedett közlegény arca nem árulkodik különösebb nyugtalanságról.
Annál izgalmasabb az az erőfeszítés, amelyet a civilek a katonákkal együtt a volt nómenklatúra, illetve a román titkosrendőrség, a hírhedt Securitate egykori tagjainak kiszűrésére tesznek városszerte. A kialakított ellenőrző pontoknál autókat állítanak meg, amelyekből gyanúsnak vélt (vigyázat, egyikük bőrkabátot visel!) alakokat ráncigálnak ki, akiket igazoltatás után fegyverrel kényszerítve kísérnek valahová. Ismerős eljárás, a világ második, élő adásban közvetített forradalmának első napjaiban számos halálra rémült, vagy éppen vérző fejű bukaresti szekust mutattak meg a tévében.
A szabad sajtótermékek nyomása és terjesztése szinte az első pillanatban elindult, hogy a harcok állásáról, az átállt hadsereg és az ideiglenes forradalmi tanácsok intézkedéseiről vagy eltűntekről, elesettekről tudósítsanak. Láthatjuk, ahogy a katonák ellenőrzésük alá vonták a nyomdát, egy önkéntes terjesztő pedig lelkesen osztogatja annak termékeit a városban járőröző harckocsik utasainak is. Nagy kedvencünk a két, valamilyen okból kissé marcona tekintetű forradalmár, akik egy portásfülkében a Bánsági harcos című újságot árulják, fejlécén az Éljen a Szabad Románia felirattal.
Bájosan reménytelen helyzetben van egy férfi a kilőtt női konfekcióbolt melletti falra szerelt utcai készüléknél: telefonálni próbál. (Mellékszál, amelyet érdemes egyszer bővebben kifejteni: a Szabad Európa Rádió román adása egy Berlinben élő külsős munkatársa révén értesült a temesvári eseményekről, aki a körbezárt városban élő történész barátjától szintén telefonon hallotta a hírt. Az más kérdés, hogy mivel az információt lehetetlen volt egyéb forrásokból ellenőrizni, azt csak jókora késéssel, december 17-én olvasták be. A műsor átirata fellelhető az OSA Archivum SZER gyűjteményében.)
Urbán Tamás kamerája precízen közvetíti a győztes forradalom utáni perceket, felvételein remekül átjön a felszabadult mártír város hangulata, a vibrálóan feszült és nyugalmi pillanatok kettőse, a felkelők és katonák alkalmi tétovasága, máskor vészes rátermettsége. Azt láthatjuk, hogy a képek szereplői mindent nagyon természetesen és szakszerűen csináltak: ellenőrző pontokat és barikádokat állítottak fel, kiszűrték a Securitate-gyanús személyeket, élelmet osztottak egymásnak és a katonáknak, Molotov-koktélokat gyártottak, fraternizáltak a hadsereggel, és hírt adtak az események alakulásásról. És vajon honnan tanultak meg ilyen pompásan utazni egy páncélozott, kétéltű szállítójárművön?
Nehéz szabadulni a gondolattól, hogy ezek az emberek világéletükben hivatásos forradalmárok voltak, csak a megfelelő alkalomra vártak, hogy ezt megmutathassák. Profik, akárcsak az, aki lencsevégre kapta őket. Ismerkedjenek meg velük!
Szilágyi Csaba
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.