Klicsko szerint a miniszterelnök lemondása csak az első lépés a győzelem felé

Az ellenzéki politikus nem tartja elegendőnek Mikola Azarov ukrán miniszterelnök lemondását. Az Ütés (UDAR) párt elnöke kedden elmondta, hogy Azarov szerinte azért nyújtotta be a lemondását, hogy megőrizze a tekintélyét, távozása azonban nem győzelem, csak egy lépés afelé.

(REUTERS/Gleb Garanich)

Klicsko szerint a tüntetők addig nem hagyják el a Majdant,

amíg az egész vezetés, Viktor Janukoviccsal az élen nem távozik a hatalomból.

Oleh Tyahnibok, a Szabadság (Szvoboda) párt elnöke arról beszélt, hogy a miniszterelnök lemondása annak jele, hogy a hatalom nem vállalja a politikai felelősséget azért, ami most Ukrajnában folyik. Újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy jelenleg nincs napirenden az ellenzék részvétele az új kormányban, mivel egyelőre nem tudni, milyen összetételű kabinetet ajánl Janukovics elnök a parlamentnek elfogadásra, egyáltalán kíván-e benne helyet adni az ellenzéknek.

Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő keddi üzenetében hangsúlyozta, hogy nem az ellenzék győzelme, hanem az emberek harcának eredménye Azarov távozása a miniszterelnöki posztról, valamint a tüntetéseket korlátozó diktatórikus törvények eltörlése. (MTI)