ukrán tüntetések

2014. február 18.

Merkel nem tudja elérni telefonon Janukovicsot

Az Espresso TV ukrán internetes televízió hírei szerint a német kancellár órák óta hiába hívja az ukrán államfőt, hogy megvitassa vele a helyzetet. Több európai ország nagykövete is több órája hiába próbálkozik azzal, hogy telefonon beszéljen az ukrán elnökkel.(MTI)

Önmérsékletre és valódi párbeszéd felújítására szólította fel az ukrán kormányt és az ellenzéket Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár

Ban korábban biztatónak ítélte meg a felek lépéseit, így azt, hogy a kormány amnesztiában részesítette a letartóztatottakat, a tiltakozók pedig elhagyták az általuk elfoglalt kormányépületeket. Közben a német kormány szerint az EU-nak meg kell fontolnia a személyre szabott büntetőintézkedéseket a kijevi tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszak miatt. (MTI)

2014. február 17.
2014. február 16.
2014. február 1.

Felgyújtották Kijevben a kanadai nagykövetség egyik alkalmazottjának autóját

Az esetről nem sokat tudni egyelőre. Ugyanakkor az ukrán hírforrások emlékeztettek arra, hogy Kanada külügyminisztere kedden bejelentette, országa nem enged belépni területére egyes magas rangú ukrán tisztségviselőket, válaszul arra, hogy a kijevi kormányzat erőszakkal lépett fel a kormányellenes tüntetőkkel szemben. John Baird beszélt arról is, hogy komolyabb lépések is következhetnek, ha az ukrán kormánynak nem sikerül kielégítenie a nép szabadságvágyát és teljesítenie demokratikus követeléseit. Elmondta azt is, hogy Kanada szolidáris a tüntetőkkel. (MTI)

2014. január 28.
2014. január 27.
2014. január 24.

Mintha halálbrigádokat szabadítottak volna az országra, hogy irtsák ki a legjobbakat

Szenvedélyes levélben fordult az európai közvéleményhez Jurij Andrukovics ukrán költő, a kijevi tüntetések egyik értelmiségi résztvevője. Andrukovicsot rendszeresen keresik meg nyugati újságírók, akik a helyzetről kérdezik és a véleményére kiváncsiak, így levelét nekik címezte, azonban mindenki számára tanulságos, akit érdekel, mi folyik Magyarország keleti határánál.

2014. január 23.
2014. január 19.