Az orosz miniszterelnök is kételkedik az ukrán hatalom legitimitásában

külföld
2014 február 24., 14:00
comments 10

Dmitrij Medvegyev hétfőn élesen bírálta egyes nyugati államok állásfoglalását, amelyek szerint a Kijevben létrejött új vezetés legitim. A miniszterelnök érzékeltette azt is, hogy az orosz-ukrán gázszerződés jövője is bizonytalan.

Egész sor ukrán hatalmi szerv törvényessége komoly kétségeket vált ki

- mondta Medvegyev Szocsiban.

Keményen fogalmazva, jelenleg ott nincs kivel tárgyalni. Ha a Kijevben dulakodó fekete maszkos, Kalasnyikov géppisztolyokkal felszerelt embereket kormánynak lehet nevezni, akkor igen nehéz lesz ilyen kormánnyal együttműködnünk

- mondta még el.

Az orosz kormányfő bírálta azokat a nyugati államokat, amelyek elismerik a jelenlegi ukrán hatalmat. Közölte, hogy ő nem tudja, hogy ők milyen alkotmányt olvastak, milyen törvényeket, de Medvegyev úgy véli, hogy az valamiféle aberrált felfogást takar, amikor legitimnek tartanak valamit, ami lényegében lázadás. Hozzátette, hogy ez az ő személyes véleménye.

Ugyanakkor elmondta, hogy teljesíteni fogják az Oroszország és Ukrajna között létrejött, jogilag kötelező szerződéseket.

Mindent teljesíteni fogunk, amit aláírtunk.

- mondta. A politikus ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a szomszédos országba menő földgáz árának jelentős csökkentéséről szóló megállapodásban határidőket szabtak meg. Azt hangoztatta, hogy a határidők lejártát követően a gázszállítási szerződés további teljesítése az ukrán partnerekkel való egyeztetés tárgya.

Az orosz Gazprom és az ukrán Naftohaz januárban írta alá a 2009-es megállapodást kiegészítő egyezséget, amely szerint Oroszország az év első negyedévében a korábbi átlagosan 400 dolláros ár helyett ezer köbméterenként 268,5 dollárért adja a földgázt Ukrajnának. Moszkva ezen felül 15 milliárd dolláros pénzügyi segítséget ajánlott fel az akkor Viktor Janukovics vezette szomszédos országnak.

Az orosz kormányfő arról is beszélt Szocsiban, az orosz nagykövet Kijevből való hazarendelése azt jelenti, hogy a Kreml számára nem érthető, mi zajlik Ukrajnában.

Azt is, hogy érdekeinket és állampolgáraink életét és egészségét veszély fenyegeti

- hangsúlyozta. A moszkvai külügyminisztérium konzultációra rendelte haza Mihail Zubkov orosz nagykövetet a helyzet súlyosbodása és annak minden részletre kiterjedő elemzésével kapcsolatban. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.