A Google szerezte meg azt a drónfejlesztő céget, amit a Facebook is szeretett volna

TECH
2014 április 14., 20:27
comments 16

A Titan Aerospace egy elég menő cég. Onnan sejteni, hogy kit csatáztak érte. Most eldőlni látszik a dolog, a hétfői bejelentés alapján a Google vásárolhatja meg a drónfejlesztő vállalatot.

A Google közleménye szerint remek közös jövő vár kettejükre. A Google régóta dédelgetett terve, hogy légköri szatellitek segítségével olyan helyeken is elterjesszék az interneten, ahova amúgy az nem jut el. Korábban volt óriásballonos tervük, most ennek kialakításába vonják be a Titan szakembereit.

A Titan már létező drónjai amúgy képesek valós idejű, nagy felbontású képeket készíteni a Földről, amit pedig a Google Mapsért felelős részlegnek örömhír.

Ezek drónok 20 kilométer magasan repülnek, és napenergiával, illetve akkumulátorról hajtják magukat. Így gyakorlatilag olyanok, mint egy kis műhold, csak sokkal olcsóbbak. Egy gép leszállás nélkül akár 5 évig is a levegőben maradhat. Ezekről sugároznák a netet.

Hogy mennyit fizettek a cégért, azt nem hozták nyilvánosságra. Amit tudni lehet, hogy nemrég a Facebook próbálta megszerezni a vállalkozást, hogy így juttassanak el internetet oda, ahol még nincs lefedettség.

Mark Zuckerberg múlt hónapban mutatta be a Connectivity Lab névre keresztelt intézményt, amivel az a cél, hogy lézerek és drónok segítségével terjesszék az internetet. (via Masahble)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.