Az oroszok a Hold gyarmatosítására készülnek

TUDOMÁNY
2014 május 08., 11:21
comments 21

Oroszország saját erőből kezdi meg a Hold ásványkincseinek a kiaknázását, és 2030-ra állandó telepet létesít a Holdon.

"A Hold egy kiaknázásra váró égitest, és a 21. század a nyersanyagforrásokért folyó versenyről szól majd" - írta az Orosz Tudományos Akadémia, a Roszkozmosz orosz űrkutatási hivatal és a Moszkvai Egyetem közös tanulmánya.

A programtervezet olyan űrutazási technológia kifejlesztését irányozza elő, ami lehetővé teszi a nyersanyagkincs feltérképezését nemzetközi együttműködő partnerek nélkül is. A korábbi javaslatok csak nemzetközi együttműködés keretében tartották kivitelezhetőnek a Hold kolonizálását. A kutatási program első fázisa az Izvesztyija értesülése szerint 28,5 milliárd rubelbe (800 millió dollár) kerül majd.

Oroszország az elkövetkező 16 évben több, egyenként három-négyéves holdkutató programot indít el. A 2016 és 2025 között tervezett első négy program a Hold déli sarka fizikai és vegyi jellemzőinek feltérképezését irányozza elő, ahol az első bázis létesül majd. Az első utazásokra 2028 és 2030 között kerül sor, a terület emberi felderítését pedig 2030 és 2040 között végzik el.

Korábbi orosz és amerikai Hold-kutató expedíciók bauxit, vas, titán, ritkaföldfém és más ásványok jelenlétét mutatták ki. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.