Több tucat embert késelt meg egy részeg ámokfutó a tajpeji metrón

Terrorizmus
2014 május 21., 14:57
comments 28

Egy ittas egyetemi hallgató késsel támadta meg az utastársait a tajpeji metróban. Legalább négy embert megölt, és huszonötöt megsebesített. A késelést csúcsforgalomban egy zsúfolt szerelvényen követte el a 21 éves férfi, aki Tajcsung város másodéves egyetemi hallgatója. Az áldozatok 20-as, 30-as és 40-es éveikben járó utasok voltak.

photo_camera Fotók: AFP / Mandy Cheng

Az interneten megjelent fotók és a helyszíni beszámolók szerint vér borította el a metrókocsi alját, az utasok kiáltozva, hátizsákot, ernyőt hátrahagyva menekültek a szerelvényből az egyik megállónál. A rövid sportnadrágot viselő támadót a helyszínen elfogták, és őrizetbe vették.

TAIWAN-SUBWAY-CRIME

Az elkövető egy 10 centis késsel gyilkolt, de volt nála még egy, ennél háromszor hosszabb pengéjű is. Azt mondta, hogy egy „sokkoló, nagy tettet” akart elkövetni, és már gyerekkora óta készült erre. Más konkrét indítékra még nem derült fény.

TAIWAN-SUBWAY-CRIME

Sajtóbeszámolók szerint a nyilvános, utcai bűncselekmények rendkívül ritkák Tajvan fővárosában, metróján pedig eddig nem történt súlyos bűncselekmény. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.