Újabb 25 kínait börtönöztek be, mert tiltott vallási szekta tagjai voltak

bűnügy
2014 június 27., 09:03
comments 3

A Csüannengsen-csoport újabb 25 tagját börtönözték be Kínában. A vádlottakat egyenként 8 éves börtönbüntetésre ítélték, így ez eddig a legnagyobb bírósági eljárás a szekta ellen.

A Csüannengsen-csoport, másik nevén A Mindenható Isten Egyháza többek közt azt tanítja a tagjainak, hogy Jézus a szekta alapítójának feleségében, Jang Hszianbinben született újjá. Csao Vejsan, a szekta alapítója még 2000-ben az Egyesült Államokba emigrált feleségével együtt.

Ez az egész önmagában még nem annyira zavarná a kínai rendőrséget, a gondjuk az, hogy a Csüannengsen-csoportot sejtik egy év eleji gyilkosság mögött. Ekkor egy Csaojüan városban található McDonaldsban több elkövető halálra vert egy nőt. (Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.