A 25 millió évvel ezelőtt élt Pelagornis sandersi közel 7 méteres szárnyfesztávolságával kétszer szélesebb volt, mint a legnagyobb mai madár, a vándoralbatrosz (Diomedea exulans). Az első fosszíliák - egy koponya, néhány szárny és lábcsont a charlestoni repülőtér (USA) bővítésekor került elő 1983-ban.

Most Daniel Ksepka, az Észak-Karolinai Állami Egyetem kutatója formálisan is leírta a fajt, megadta pontos méreteit és kigondolta, hogyan lehetett képes repülni. Szerinte a szárnyfesztávolsága a korábbi számításoknál nagyobb 7.4 métert is elérhette.

A madár hosszabb szárnyai csökkentették a szárnyvégeken keletkező örvények méretét, amelyek egyébként növelték volna a légellenállást. Ennek következtében Ksepka szerint az állat tökéletesítette a hosszútávú vitorlázó repülés képességét és több kilométert képes volt megtenni a nyílt óceán felett pár szárnycsapással, ahol zsákmány - többnyire halak - után kutatott. A kis lábai miatt valószínűleg a felszálláshoz lejtőkön rohant lefelé, ahol a szembeszél segített neki a levegőbe emelkedni.

Minden idők legnagyobb repülésre képes állata a 68 millió évvel ezelőtt élt Quetzalcoatlus northropi pteroszaurusz (repülő őshüllő) volt, amely 11 méteres gigantikus szárnyfesztávolsága mellett még ez az óriásmadár is eltörpült volna.

via New Scientist, illusztrációk: Liz Bradford (PNAS)