Csütörtök délután óta folyamatosan mentik a Kékszalag indulóit a viharos Balatonból

sport
2014 július 11., 05:31
comments 24

A Kékszalag vitorlásverseny résztvevőinek mintegy ötöde felkészületlennek bizonyult tudásban, vagy műszakilag, ezért bajba került az egyébként nem rendkívüli időjárásban - írja az MTI. A vizimentők csütörtök délután óta folyamatosan mentik az embereket; az anyagi kár jelentős, személyi sérülés csak néhány esetben történt eddig, azok sem súlyosak.

Erről Bagyó Sándor, a Vizimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője nyilatkozott péntek hajnalban, mentés közben.

A 2011-es nagy viharhoz képest jóval kegyesebb az időjárás a Balatonon, 40-60 kilométer/órás szélerősségű a vihar, helyenként esik az eső és rosszak a látási viszonyok. A verseny 522-es rekordszámú indulója közül 100-150-re tehető azok száma, akik felkészületlenül vágtak neki a távnak, és jó esetben menet közben feladták a küzdelmet.

Eddig 3-4 hajó borult fel és került víz alá, 10-15 árboc- és 5-6 kormánytörés történt,

továbbá 30-40 induló estében vászonszakadás miatt kellett segítséget nyújtani. A vízbekerülteket mind kimentették, eltűnt személyről nincs hír, néhányan megsérültek, amelyek közül a legsúlyosabb vállficam, illetve kézfejtörés volt eddig.

Bagyó Sándor emlékezetett arra, hogy a verseny elején mindenkinek felhívták a figyelmét az okostelefonos applikáció lehetőségére, amelynek letöltésével pontosan meg tudják adni a koordinációjukat a hajósok bajba kerülésük esetén. A verseny indulásakor még alig éltek a lehetőséggel, azóta viszont sokan megtették, és ez jelentősen segíti a mentési munkákat.

A Kékszalagot brutálisan jó idővel a Fifty-Fifty nyerte, a kormányosa Józsa Márton volt. 7 óra és 14 perc elég volt neki a táv teljesítéséhez. A saját 2012-es rekordját verte meg ezzel, akkor 10 óra 34 perc volt a győztes idő.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.