Kiköltöztetik a Várból a Széchényi Könyvtárat

Budapest
2014 augusztus 05., 11:14
comments 122

Szintén napirenden van az Országos Széchényi Könyvtár új otthonának a megtalálása, amely a város frekventáltabb pontjára kerülhet

- nyilatkozta L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a Napi Gazdaságnak. Ezzel felmelegítetett egy régi tervet, amiről akkor sem lehetett tudni sokat, most meg még kevesebbet.

Legutóbb akkor került elő komolyan az OSZK Várban lévő épületének einstandolása, amikor a Sándor Palotát szemelte ki dolgozónak első kormányzati ciklusában Orbán Viktor. Mivel a Sándor Palota belső terei kicsik, az OSZK-nak otthont adó épületben viszont vannak tágas terek, így vetettek szemet könyvtárra. A kormányváltás után elkészült felújítás befejezése után a Sándor Palotába végül a köztársasági elnök ment, az OSZK pedig maradt.

Időről időre így is előjött, hogy új helyet keresnek a Várba 1985-ben felköltöztetett OSZK-nak, volt arról is hír, hogy Kőbányát nézték ki. Most a jelek szerint lassan tényleg kezdhetnek csomagolni.

Hogy hova költöznek és mi lesz a helyén, arról L. Simontól nem lehetett sokat megtudni. Beszélt arról a százmilliárdos Hauszmann-tervről, aminek a célja, hogy a korábbi állapotoknak megfelelően rekonstruálják a Várban lévő palotanegyedet. Ez tízéves program, százmilliárdos költséggel. A munkák 2016-ban kezdődnek. 

Az államtitkár azt mondta, hogy "egy negyedszázadra vonatkozó koncepció is megszületett, amely a Vár környezetében rejlő potenciál hasznosításáról szól: a II. világháború pusztításai nyomán üresen maradt területek beépítéséről, a hatvanas  években tudatosan szétvert ingatlanok helyreállításáról, a használaton kívüli épületek tartalommal való megtöltéséről, illetve a visszaépítendő funkciók meghatározásáról".

Azt már tudni lehet, hogy a Miniszterelnökség felmegy a Karmelita-kolostorba, az ott lévő Táncszínház pedig a Millenáris felújított Teátrumában költözik át.  Ezen a ponton említette meg, hogy keresik az Országos Széchényi Könyvtár új helyét. 

De mi lesz a Palota így kiürített részével?

Arról nincs szó, hogy a miniszterelnökön és a Miniszterelnökségen kívül más kormányzati egységek a Várba költöznének, de a Vár a jelenleginél sokkal erősebb állami reprezentációs szerepet kap, ahogy az a magyar történelemben hosszú ideig már adott volt. Ezt a jelenlétet úgy kell megteremteni, hogy a turizmus számára is kínálatot biztosítson.

Korábbi hírek arról szóltak, hogy az elköltöző Nemzeti Galéria és az Országos Széchényi Könyvtár helyén szálloda, államtörténeti múzeum és állami rendezvényház lesz.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.