Németország leállított egy oroszokkal kötött fegyverüzletet, cserébe Moszkva perelni fog

külföld
2014 augusztus 06., 12:32

Az európai országok többsége kényes hintahelyzetbe került. Miközben gazdaságuk sok szempontból függ az orosz gazdaságtól, közben mégis keményen akarnak fellépni Putyin politikájával és Ukrajna megszállásával szemben. Most a németek léptek egyet, és felmondtak egy 165 millió dolláros védelmi megállapodást az oroszokkal.

A Kreml válaszul bejelentette, hogy be fogják perelni a német hadi konszernt, a Rheinmetallt, akinek eszközöket kellett volna szállítania a német hadsereg számára. A szerződést még 2012-ben kötötték, Berlin pedig nem sokkal a Krím márciusi elfoglalása függesztette azt fel, a héten pedig végleg törölték a szállításokat. Az EU legutóbbi szankciójában minden katonai exportot betiltottak Oroszországba, de ezek csak a jövőben megkötendő szerződésekre vonatkoztak.

Nem a németek az egyetlenek, akik nagyobb beszállítások leállításával büntethetik az oroszokat.

Franciaország a németek után a legnagyobb fegyverexportőrök, és nagy nyomás nehezedik a kormányra, hogy mondja fel a jóval nagyobb léptékű, 1,6 milliárd dolláros szerződését az oroszokkal két hadihajó gyártására. De persze lehet ez a nyomás is kevés lesz, a francia kormány rendre óriási mértékű üzleteket köt az oroszokkal, ha hadi beszállításról van szó. (Quartz)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.