Nyomortelepet számoltak fel Miskolcon

Ledózeroltak egy nyomortelepet Miskolc Martin-kervárosi városrészében. A valamikori tízlakásos Dráva utcai társasházból nyolc önkormányzati lakást már korábban kiüríttek, egy lakást végrehajtással megvásárolta a város, de egy családdal még nem tudott megállapodni az önkormányzat, ők még maradtak, lényegében körbebontották őket.

Fotók: Vajda János / MTI

Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármestere a helyszínen emlékeztetett arra, hogy 35 ezer miskolci nevével, aláírásával állt ki az önkormányzat nyomortelep-felszámolási programja mellett, ezen gettószerű terület felszámolása után „megyünk tovább, természetesen az ott élőkkel, családokkal egyeztetünk sorsukról és a bontásról egyaránt”.

Elkötelezettek a működő jogrend és a város nyomortelepeinek felszámolása mellett, ebben a küzdelemben nincs visszaút, sosem fognak azoknak a pártjára állni, akik nem tartják be a jogszabályokat, és hosszú évek óta nem fizetik a bérleti és közüzemi díjakat – mondta.

Elmondta azt is, hogy a Dráva utcai házakban élőkkel egyenként egyeztetettek, ők más lakásokba költöztek. A miskolci önkormányzat határozott szándéka, hogy a jogszabályokat betartva jár el, a nyomortelepek felszámolását a szociális érzékenység figyelembe vételével viszi végbe, senki sem kerülhet létbizonytalanságba.

Kriza Ákos

A most ledózerolt épület helyén vélhetően egy kisebb városközpontot alakítanak ki. A környéken élők közül többen végignézték a munkát, ők örömmel fogadták az évek óta üresen álló romos épületek bontását.

Az MTI tudósítójának azt mondták, a háznál kosz és bűz volt, és patkányok éltek az épületben.

Közben tovább tart Miskolcon a romák demonstrációja, sátraik jelenleg is ott állnak a Városházával szemközti téren, és az úgynevezett számozott utcákban, ahonnan a héten bírósági végrehajtás után egy egyedülálló nőtt és egy családod költöztettek ki.