Egy nő azt mondta a boltban, hogy „kibaszott kenyér”, ezért rendőrt hívtak rá, akik meg is bilincselték

bűnügy
2014 augusztus 23., 12:29
comments 88

Soha többé nem merek rosszat mondani egy kenyérre, pláne nem Amerikában.

A múlt héten a dél-karolinai Észak-Augustában egy 27 éves kétgyerekes anyukára, Danielle Wolfra rendőrt hírvak a Kroger boltban.

A nő, amikor észrevette, hogy a gyerekei a bevásárlókocsiban gyömöszölik a kenyeret, azt mondta:

„Ne szorongassátok már a kibaszott kenyeret.”

Erre egy másik vásárló dühösen odament hozzá, amiért kimondta az F betűs szót (fuck), majd rendőrt hívott.

Furcsa, de Észak-Augustában a törvény kimondja, hogy „trágár, erkölcstelen vagy obszcén szavak” használata „egy másik ember jelenlétében” rendbontásnak minősül, így Danielle Wolfot a gyerekei és a férje előtt megbilincselték, és őrizetbe vették, amiért rászólt a gyerekére, hogy ne szorongassa a kibaszott kenyeret.

photo_camera Danielle Wolf és a gyerekei

A jegyzőkönyv felvétele után elengedték, szeptember 12-én áll bíróság elé.

Az incidens után néhány nappal a nő, aki a rendőröket hívta, bocsánatot kért Wolftól. Azt mondta, hogy azért háborodott fel azon, hogy Wolf a gyerekei előtt káromkodott, mert az agresszív szüleit juttatta eszébe. (Vice)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.