Nyilvánosságra hozta 2013-as jelentését az Ökotárs Alapítvány

POLITIKA
2014 augusztus 25., 07:21
comments 17

A szervezet honlapjára felkerült listákon bárki végignézheti, melyik alapítványoknak és mennyi pénzt ítélt oda a norvég támogatások sorsát felügyelő Ökotárs.

A listán azok az alapítványok is felbukkannak, amikről korábban kiderült, hogy szerepelnek a kormány listáján, amin az ellenzéki kötődésűnek gondolt szervezeteket gyűjtötték össze. Többek között ezek támogatása is adhatott okot a Norvég Civil Alap megtámadásának. A teljes támogatási listát itt lehet elolvasni.

A magyar civil szektor egyik legkomolyabb támogatási forrásának számító norvég pénzek ellen a kormány idén indított több lépcsős támadást. Vádolták a pénzek sorsáról döntő alapítványt politikai kötődéssel, sikkasztásgyanút kiáltottak fiktív jelentések alapján, Kehi-vizsgálatot indítottak az alapítvány ellen, büntetőfeljelentéssel fenyegetőztek, végül pedig valóban történt rendőrségi feljelentés is az Ökotárs ellen, méghozzá egy belvárosi fideszes képviselő önszorgalmának köszönhetően.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.