Ismerjék meg az embargók emberét, Budai Gyulát

POLITIKA
2014 augusztus 29., 18:02
comments 40

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) miniszteri biztosa lett Budai Gyula. Azokért a külgazdasági lépésekért felel majd, amelyek az oroszországi behozatali tilalomból fakadnak - jelentette be Szijjártó Péter parlamenti államtitkár pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Budai Gyula az előző Orbán-kormányban a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára volt, az új kormány felállása óta országgyűlési képviselőként tevékenykedik.

Szijjártó azt mondta, hogy az orosz-ukrán konfliktusban Magyarország érdeke a gyors, politikai alapon nyugvó megoldás, hiszen egy szomszédos államról van szó, amelyben jelentős magyar nemzeti közösség él.

Oroszország pedig Magyarország harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere, és az, hogy Oroszország és Ukrajna mély konfliktusban állnak, Magyarország számára negatív következményekkel jár az élet számos területén.

Az államtitkár szerint az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciók egyértelműen negatív hatással vannak Magyarországra. De arról is biztosította a jelenlévőket, hogy az eddig napvilágra került információk alapján

mindez a paksi bővítést nem érinti.

djangoreleived2

Az orosz piac szűkülése a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar exportkilátásait egyértelműen rontja. Szijjártó szerint ha valamelyik tagállam újabb szankciókat javasolna Oroszország ellen, az egyaránt rossz lenne Oroszországnak, az uniónak, így Magyarországnak is. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.