Észtország az új Nyugat-Berlin

  • Szerdán Észtországba látogat Barack Obama, hogy a három balti állam vezetőivel tárgyaljon. 
  • Lettországban, Litvániában és Észtországban is sok orosz él, ráadásul nagyon közel az orosz határ.
  • A találkozót klasszikus hidegháborús hangulat lengi be, az amerikai elnök érkezése Tallinnba üzenet Moszkvának. 
  • A helyszínválasztás sem véletlen: Észtország a posztszocialista országok mintaállama, ahol majdnem minden összejött, ami a többi egykori kommunista országban nem. 

„Eestlane olen ja eestlaseks jään”

- azaz Észt vagyok, és észt is maradok - ez egy észt hazafias népdal dalszövege. Edward Lucas a Politicóban pár hete megjelent elemzésében azt írta, hogy Barack Obamának ezzel kellene kezdenie beszédét Tallinnban, J.F. Kennedy híres 1963-as berlini beszédét felidézve. Mert a helyzet most is hasonló, mint ötven éve volt, csak Lucas szerint most Észtország, Lettország és Litvánia lettek Európa új Nyugat-Berlinjei.

Barack Obama és az észt elnök, Toomas Hendrik Ilves (ILMARS ZNOTINS / AFP)

A szerdai elnöki megbeszélés után Obama ugyan nem élt a Lucas által javasolt fordulattal,  de arról beszélt, hogy az Egyesült Államok elkötelezett Észtország biztonsága iránt, és további katonákat meg repülőgépeket küldenek majd a balti államba.

Szövetségükről a NATO-n belül azt mondta, hogy az

törhetetlen, meginghatatlan és örökké tart, és Észtország soha többé nem fog egyedül maradni.

Az elnököket kérdezték a szerda reggel bejelentett tűzszünetről is, de Obama szerint egyelőre túl korai megmondani, hogy mit jelent ez valójában. Felidézett több korábbi sikertelen kísérletet, és megkérdőjelezte azt is, hogy az oroszpárti szeparatisták engedelmeskednének bármiféle tűzszünetnek.

Feltételként szabta azt is, hogy Oroszország hagyjon fel az ukrán területekre irányuló finanszírozással, felfegyverzésekkel és kiképzésekkel, sok esetben orosz katonák részvételével, és ha komolyan gondolják, hogy politikai megoldásra van szükség, nos ez valami olyasmi, amit ők már eddig is mind mondtak.

Az észt elnök, Toomas Hendrik Ilves is arról beszélt, hogy egy eredményes tűzszünethez az is kell, hogy Oroszország elismerje saját felelősségét a konfliktusban, amit idáig nem voltak hajlandóak megtenni.  Ilves szerint egy erőteljes és látványos szövetségi jelenlét Észtországban a legjobb módja annak, hogy az oroszokat eltántorítsák mindenféle agressziótól a régióban.

Igazi sikertörténetek

És bár a direkt hidegháborús utalások el is maradtak, a hasonlóságok mégis látványosak. Nem csak egyszerűen fenyegetett országokat keresett most fel az amerikai elnök, hanem olyan szövetségeseiket a nyugati világnak, akiket a katonai erő mellett olyan szimbolikus tettekkel is védelmezni kell, mint amilyen ez a látogatás volt. Hogy az oroszok elhiggyék, tényleg olyan országokról van szó, amelyek védelméért hajlandó háborúba bocsátkozni a Nyugat.

Lucas is kitér arra említett cikkében, hogy ez azért is fontos most, mert a posztkommunista panoráma elég sivár látványt nyújt mostanában. Példaként Orbán Viktor liberális demokráciákat temető beszédét és Robert Fico azon megszólalását hozza fel, hogy a NATO-erők Szlovákiában az 1968-as szovjet megszállásra emlékeztetik. Az orosz energetikai diplomácia pedig közben komoly sikereket ér el Szlovéniában, Horvátországban és Szerbiában.

Ezen kívül pedig a térségben még a balti államok vannak. Összesen hétmillió lakossal, jelentős orosz kisebbséggel, légvédelem és komolyan vehető haderő nélkül. Az észtek légterét idén például a németek védik, jövőre pedig a magyar Gripenek fogják négy hónapon át.

Épp ezért lehet tudni, hogy az amerikai elnök látogatása nem csak a NATO és EU-tagság miatti kötelezettségekből fakad, hanem mert ezek az országok szimbolikus jelentőségekkel bírnak. Észtország példája mutatja meg a leginkább, hogyan valósult meg itt mindaz, amit a nyugati vezetők a Szovjetunió felbomlása után sorsként az addig megszállt államoknak reméltek.

Az észt sikertörténet

Ahhoz, hogy összerakhassuk, mi vezethetett az észtek sikeréhez, az ország tiszteletbeli főkonzuljával és az ELTE finnugor tanszékének adjunktusával, Bereczki Andrással beszélgettünk.

„Az utóbbi évtized fejlődése nagyon látványos. Utazva az országban, hasonlóan Lengyelországhoz, világosan látszik, honnan hova jutottak el az észtek 25 év alatt.

És ez megmutatkozik az emberek hangulatában, a városképekben és a fizetésekben is.

Az átlagfizetés már kicsivel ezer euró fölé jutott, rengeteg a turista, sokan érkeznek Oroszországból is.”

- sorolja a leglátványosabb változásokat Bereczki, kitérve arra is, hogy így is akadnak még megoldandó feladatok az országban.

Ezek többsége itthon is ismerősen csenghet: az idei évre lelassult a gazdasági növekedés, párszázalékos bővülést várnak, csökken a születésszám (bár nem olyan mértékben, mint Magyarországon), vidéken gondokat okoz a munkanélküliség és az alkoholizmus, és sok fiatal megy el külföldre, főleg Finnországba és Angliába.

Tanárok tüntetnek jobb bérekért 2012-ben Tallinnban. Itt is akadnak problémák, csak másmilyenek mint a többi posztszovjet államban (RAIGO PAJULA/AFP)

De nem is a világ legjobban működő országáról van szó, hanem az államról, ami a legmesszebb tudott jutni a szovjet elnyomásból. És ez sem kevés. 

Abban, hogy az észtek ma itt tartanak, Bereczki szerint komoly szerepe volt annak, hogy volt pár kérdés, amiben a teljes politikai elit egyetértett.

  • Évtizedek óta stabil, kiszámítható gazdaságpolitika

Gyakorlatilag az 1991-es függetlenedés óta ugyanaz a piacorientált, nyitott, liberális gazdaságpolitika működik Észtországban, kormánytól függetlenül. Ez kezdetben okozott nehézségeket, mivel nem védték vámokkal az észt termelőket. Kockázatos lépés volt, de Bereczki szerint végül bejött, ugyanis ezzel versenyre késztették őket. Ma pedig egyes szektorokban már a finn cégekkel is képesek konkurálni. 

Az észt GDP növekedésének alakulása az elmúlt két évtizedben

Ehhez a hozzáálláshoz kapcsolódik szorosan a vállalkozásbarát környezet: Észtországban 20 perc bejegyezni egy céget, itt a legmagasabb az egy főre jutó start-upok száma, öt perc kitölteni egy online adóbevallást és mára gyakorlatilag minden az internetre költözött, az iskolákban pedig már általános iskola elejétől oktatják a programozást.

  • Elköteleződés a Nyugat mellett

Ebben sem voltak komoly véleménykülönbségek a politikai erők között. Az észtek 2004-ben csatlakoztak az EU-hoz és a NATO-hoz, és azóta is nagyon örülnek ennek, nincs a mainstream politikai térben euroszkeptikus párt. Mint ahogy szélsőséges pártok sincsenek a parlamentben.

  • Sikeres átmenet

A szovjet diktatúra Észtországban sokkal keményebb volt, mint a késő-kádári évtizedek Magyarországon, Moszkva sokkal direktebb befolyást gyakorolt a belügyekre Bereczki elmondása szerint, és még a nyolcvanas években is simán börtönbe zárhattak valakit egy észt nemzeti zászló kitűzéséért.

De éppen a kemény diktatúra kelhetett ahhoz, hogy a függetlenné válás után a múltat sokkal látványosabban zárják le. Az észteknél nincs ügynökkérdés, az egykori politikai elit szereplői nagyon kevés kivételtől eltekintve nem tértek vissza pár év gazdasági kitérő után a politikába. Bereczki szerint nincs olyan érzése az embereknek, hogy folytonosság lenne a két korszak között.

Az oroszok is jobban élnek

A balti államokban nem csak a múlt keserű tapasztalatai miatt nem bíznak az oroszokban, hanem mert ezekben az államokban még mindig nagy számban fordulnak elő az orosz kisebbség tagjai, ezért pedig egy birodalmi ambíciókat dédelgető Oroszország fenyegető szomszéddá válik.

Az oroszok megjelenése Észtországban modern fejlemény: míg 1945-ben az ország lakosságának 97 százaléka észt volt, a szovjet megszállás után megindultak a betelepítések, és a nyolcvanas évekre közel 40 százalék lett a nem-észt lakosok aránya. A rendszerváltás után sokan elhagyták közülük az országot, de arányuk Bereczki elmondása szerint ma is 30 százalék körül van.

Tallinnban búcsúztatják a 2011-es évet, amikor a város Európa kulturális fővárosa volt (RAIGO PAJULA / AFP)

Ugyanakkor az észt állam komoly erőket fordított integrációra, és ez a jelek szerint sikeres volt. A kormány oktatási minisztere észtországi orosz, működnek orosz anyanyelvű iskolák, de bizonyos tárgyakat azokban is észt nyelven tanítanak. Szintén az integráció jele, hogy szemben Lettországgal, az észteknél nincs komolyabb politikai pártja az orosz kisebbségnek, hanem képviselőik minden pártban előfordulnak.

És amikor tavasszal a Krím elfoglalása után az Oroszország körüli posztszocialista országokban utcára ment az orosz kisebbség, hogy szimpátiatüntetést tartson, Tallinnban ezek a megmozdulások érdektelenségbe fulladtak. Bereczki szerint annak ellenére, hogy az oroszok főleg a gazdaságilag rosszabb helyzetben lévő észak-keleti országrészben élnek, életkörülményeik még mindig jobbak, mintha Oroszországba költöznének.

„Ha az ember ott jár, nem érzi azt a feszültséget, amit sokszor a magyarországi cikkek szeretnek kihangsúlyozni.”

- mondja a többségi társadalom és az orosz kisebbség viszonyáról Bereczki.

Eltérő felfogás a történelemről

Viszont érezni a feszültséget, ha a mindenkori észt kormány és az orosz politikai elit viszonya kerül szóba.

„Az észt vezetés abból indul ki, hogy az oroszoknak nem szabad engedményeket tenni, mert azt azonnal újabb követelések követnék. Ez a történelmi tapasztalatuk.”

- mondja Bereczki, aki szerint a legfontosabb konfliktusforrás, hogy az észtek egészen máshogy látják történelmüket, mint az oroszok. Az észt narratíva szerint a jelenlegi állam annak a két világháború között létezett független Észtországnak a folytatása, amit közel félévszázadra megszálltak a szovjetek.

Obama érkezése Tallinnba (SAUL LOEB / AFP)

Ezt az elméletet fogadja el az ENSZ és a világ majd mindegyik országa. De az oroszok mást gondolnak erről, szerintük megszállás sem történt, hanem az észtek maguk kérték, hogy csatlakozhassanak a Szovjetunióhoz, a mai Észtország pedig épp ezért utódállam.

Az eddigi legkomolyabb konfliktus az észt-orosz viszony körül 2007 áprilisában tört ki, amikor Tallinnban el akarták vinni a városközpontból az ismeretlen szovjet katona bronzszobrát. Az orosz kisebbség tagjai utcára vonultak, össze is csaptak a rendőrökkel, egy ember pedig meghalt a napokon át tartó zavargásokban. A szobor végül máshova került, az észt kormány szándékainak megfelelően. Azóta kiderült, hogy a tüntetések koordinálásának szálai Oroszországig vezettek.

Soha többé egyedül

Bereczki elmondása szerint az észtek alapvetően aggódva figyelik a mostani orosz expanziót, még akkor is, ha mindenki tudja, egész más a helyzetük, mint a nem NATO- és EU-tag Ukrajnának.

„Félelmek azért vannak, mert a Krím-félszigetnél is az látszott, hogy tehetetlen volt a világ, és most ugyanezt tapasztalják Ukrajnában is.”

- mondta el a tiszteletbeli konzul, aki szerint az észt társadalom számára az az érzés az igazán fontos, hogy tudják, van kire számítaniuk.

Erről beszélt 2012-ben az akkori miniszterelnök, Andrus Ansip is, amikor kormánya aláírta az Európai Stabilitási Mechanizmust, azaz az eurózóna stabilitását biztosító rendszert, ami beleszólhat a nemzetállamok működésébe is. És bár a kérdés az észt legfelsőbb bíróság elé került, ott úgy döntöttek, hogy országuk szuverenitását az együttműködés, és nem az elszigetelődés biztosítja.

„Az elmúlt 20 évben, Észtország elsődleges külpolitikai célja az integráció volt számos európai intézménnyel. A célunk, hogy soha többé ne hagyjanak magunkra.”

- mondta akkor Ansip.

Ennek az elköteleződésnek számos jele van: az észtek rendszeresen részt vesznek a távoli NATO-missziókban, az éves GDP-jüknek pedig két százalékát utalják át a NATO-nak. Ezzel saját gazdasági teljesítményükhöz arányítva a szervezetet leginkább finanszírozó országok közé tartoznak.

Az északi fény Tallinnból nézve (RAIGO PAJULA / AFP)

Ami persze érthető, ha egy olyan ország mellett élnek, amelyik 2009-ben egy hadgyakorlat során azt szimulálta, hogyan zajlana a balti államok elfoglalása, közvetlenül azután, hogy atomot dobnak Varsóra.

NATO-szövetség és bezáró nagykövetség

A változó nemzetközi helyzetre reagált a NATO is, Észtország mellett Litvániába, Lettországba, Romániába és Lengyelországba is bázist fognak telepíteni, a szervezet kibertámadások elleni központja pedig már eddig is az észteknél működött. És bár a magyar kormány éppen idén tavasszal zárta be az észtországi nagykövetséget, párhuzamosan azzal, hogy Mongóliában és Ecuadorban meg nyitottak egyet, a NATO akciókból viszont nem maradunk ki, Hende Csaba honvédelmi miniszter már közölte, hogy ősszel száz magyar katona fog részt venni a balti államokban rendezett hadgyakorlaton.

Mellékszál ugyan, de a nagykövetség megszüntetése van annyira érdekes kérdés, hogy ideillik. Megkérdeztük a külügyminisztériumot is az okokról, ezt a választ kaptuk:

„A kormányzat folyamatosan, az aktuális külpolitikai vagy külgazdasági érdekek mentén, felelősen vizsgálja, az esetleges módosítások szükségességét, így a Tallinnban működő magyar külképviselet bezárása kapcsán a döntés meghozatalakor külgazdasági, külkereskedelmi, külpolitikai és kulturális diplomáciai szempontosak is figyelembe vett.

Az 1999 előtti állapot újjáalakításával - a Helsinki nagykövet volt Észtországban akkreditálva - a kapcsolattartás, együttműködés továbbra is megoldott, így a gazdasági kapcsolatok volumenéhez, intenzitásához, és az ott élő magyarok létszámához illeszkedő külképviseleti hálózat kialakítására kerülhet sor. Nemzetközi példák mutatják, hogy számos más ország is ezt az utat járja, például Románia, Szerbia és Szlovákia nagykövetei is Helsinkiből vannak ide akkreditálva.”

És hogy mi lesz az oroszokkal?

Nyilván nem lehet tudni. De a cikk elején is idézett Lucasnak a brit parlament külügyi bizottsága elé szeptember harmadikai dátummal benyújtott jelentése elég sötét képet fest le a világról. Lucas azt tanácsolta a brit képviselőknek, hogy

adjanak fel minden reményt arra nézve, hogy visszatérhetünk ahhoz a világhoz, amit eddig ismertünk.

Helyette folytatni kell az orosz elit elleni szankciókat, fel kell fedni az Európában létező orosz korrupciót, újraindítani a NATO-t, segíteni Ukrajnán és felpörgetni a balti államok és Lengyelország katonai védelmét.

„A mi gyengeségünk Ukrajnában (és korábban Grúziában) megteremtette a terepet az Európa biztonságát érintő újabb, valószínűleg sokkal súlyosabb kihívásnak. Lehet, hogy Kazahsztánban, Azerbajdzsánban, Grúziában és Moldovában, de a valószínűbb, hogy a balti államokban. Észtország, Lettország és Litvánia hű amerikai szövetségesek és NATO-tagok. Ők a mi frontvonalbeli államaink: annak a világnak a jövője, amit mi 1991 óta adottnak veszünk, az ő sorsuktól függ. Ha őket sikeresen megtámadják vagy megalázzák, a NATO azonnal elveszíti a hitelességét. Ez pedig hatalmas győzelem lenne Oroszországnak.”

Felső kép: Tallinn, Jamie McDonald/Getty Images)

;