Biztos sokan látták már, miféle gyanúsan az orosz titkosszolgálathoz közel álló oldalakat oszt meg Bencsik András, vagy hogy milyen kelet-ukrajnai háborús propagandavideók terjednek magyar feliratokkal a neten. Az is egyre egyértelműbb, hogy az oroszok masszívan benne vannak Európa szélsőjobboldali pártjaiban.

Nyugaton ennek ellenére alig érezni, hogy milyen az igazi putyini propagandagépezet. A 21. századi Oroszországgal és Vlagyimir Putyin „posztmodern diktatúrájával” foglalkozó brit tévéproducer, Peter Pomerantsev arról írt az Atlanticre, hogy az orosz elnök hogyan forradalmasította az információs hadviselést.

Philip Breedlove tábornok, a NATO katonai parancsnoka a múlt heti walesi NATO-csúcson azt mondta, hogy Oroszország a történelem legelképesztőbb információs villámháborúját vívja. De valójában még ennél is többről van szó. Az oroszok már nem csak az információs hadviseléshez általában köthető kicsinyes félrevezetésekkel, hamisításokkal, hazugságokkal, szivárogtatásokkal és számítógépes szabotázsakciókkal operálnak, hanem sokkal messzebb mennek. A szerző szerint Moszkva újraalkotja a valóságot, tömeges hallucinációt hoz létre, és ezt fordítja le politikai cselekvésre.

A kitalált ország

Ott van például Novorosszija, azaz Új-Oroszország. Putyin egyre inkább így emlegeti a délkeleti ukrán területeket, arra utalva, hogy történelmi alapon Oroszországnak joga van a környékre, és majd vagy annektálja, vagy nem. (A Novorosszija kifejezés a cári időkből származik, de akkor még más földrajzi területre vonatkozott.) Néhány hónappal ezelőttig az ott élők közül senki sem nevezte így a területet, és nem esküdött hűséget Novorosszijának. Most viszont az orosz média már térképeket mutogat a földrajzáról, a Kreml által támogatott politikusok pedig iskolai tankönyvekbe írnak Novorosszija történelméről. Kitaláltak neki egy zászlót, de még egy angol és egy orosz hírügynökséget is (a Twitter-oldalakról nem is beszélve).

Pomerantsev szerint az új állam kitalálása azt mutatja, hogy Oroszország hazai manipulációs rendszere globálissá válik. A mai Oroszországot olyan politikai technológusok formálják, akik bábpártokat és álcivil mozgalmakat hoznak létre, hogy eltereljék az emberek figyelmét arról, ahogy Putyin és az emberei konszolidálják a hatalmat. Ezeknek az embereknek az információ fontosabb a tényeknél.

• Gleb Pavlovszkij, aki korábban Putyin választási kampányain dolgozott, de már otthagyta a Kremlt, azt mondta, hogy először csak kitalálták a „Putyin-többséget” (ami afféle néppárti mozgalom, amihez mindenki „csatlakozhat”), aztán ez lett a valóság. És ahogy elkezdték sulykolni, hogy „Putyinnak nincs alternatívája”, egyszer csak tényleg nem maradt más, csak Putyin.
• Igor Jakovenko, a Moszkvai Állami Nemzetközi Kapcsolatok Intézete újságírás-professzora úgy fogalmazta meg a lényeget, hogy ha a korábbi önkényuralmi rendszerek háromnegyed részt erőszakból és egynegyed részt propagandából álltak, akkor a mostaniban gyakorlatilag minden propaganda, és viszonylag kevés az erőszak. „Putyinnak csak néhány letartóztatás kell, aztán fel kell erősítenie az üzenetet a totális kontroll alatt álló médiában” – mondta.

Augusztus végén jól látszott, hogyan működik ez a manipulációs gépezet: Oroszország három fronton támadta Ukrajnát, közben Putyin kétértelmű nyilatkozatokat tett, hogy rávegye a fenyegetett Kijevet arra, hogy tűzszünetet hirdetve tárgyaljon Novorosszija státuszáról. (Vagy amikor 2008 és 2012 között átmenetileg Dmitrij Medvegyev volt az orosz elnök, aki látszólag a Nyugat felé akarta fordítani Oroszországot, miközben a háttérben a Kreml bebetonozta a hatalmát, és az FSZB [az orosz titkosszolgálat] kiterjesztette a hálózatát külföldön.) Ez a háború néha már a fordítottja az Amikor a farok csóválja... című filmnek, amiben az USA azt állítja, hogy háborúban áll Albániával, pedig csak Hollywoodban vesznek fel pár háborús jelenetet. Most pedig az orosz hadsereg harcol egy idegen ország területén úgy, hogy közben az orosz kormány azt állítja, szó sincs ilyesmiről.

Abszolút propaganda

Jacques Ellul a klasszikus 1965-ös tanulmányában a szovjetekről azt írta: „A kommunisták, akik nem hisznek az emberi természetben, csak a kondíciókban, azt hiszik, hogy a propaganda mindenható, legitim és használható egy új típusú ember megteremtésére.”

Ma az egyetlen, ami számít, az az eredmény, így az orosz híradásokban teljesen elmosódott a határvonal a tények és a fikció között. Az adásokban színészeket mutatnak be, akik előadják, hogy kelet-ukrajnai menekültek, és kitalált fasiszta bűnbandák gaztetteiről sírnak a kamerákba. Az egyik híradóban egy nő arról beszélt, hogy ukrán nacionalisták hogyan feszítettek keresztre egy gyereket a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban. Amikor Alekszej Volint, az orosz kommunikációs miniszter helyettesét szembesítették azzal, hogy ez hazugság, Volin egyáltalán nem érezte magát kellemetlenül, hanem arra utalt, hogy csak a nézettség számít. Mint mondta: „A közönségnek tetszik, ahogy a főbb tévécsatornáink tálalják az anyagaikat, a nézők szeretik a programok hangvételét. Az orosz tévék hírműsorainak nézettsége megduplázódott az elmúlt két hónapban.”

Nincsenek tények

A Kreml ügyesen, a tekintélyelvűséget és a szórakoztató kultúrát keresztezve mutatja be a történeteit. Pomerantsev szerint Oroszországban az újságírás fogalmát – abban az értelemben, hogy annak az a feladata, hogy a tényeket és az igazságot keresse – eltörölték. Alekszej Volin tavaly a Moszkvai Állami Egyetemen, egy előadáson azt mondta az újságírás-hallgatóknak, hogy felejtsék el azt az elvet, hogy a világot jobb hellyé kell tenni. „A hallgatóknak egyértelművé kell tennünk: a Főnöknek fognak dolgozni, és a Főnök majd megmondja, hogy miről írjanak, miről ne, és hogy ezt vagy azt hogyan kéne megírni. És a Főnöknek joga van ehhez, mert ő fizeti őket” – mondta.

Az új propagandának nem a meggyőzés a lényege, hanem a figyelem elterelése: zavarosnak állítja be az események nyugati narratíváját, de nem fárad azzal, hogy egy ellenkező olvasatot adjon. Ez tökéletes alapot nyújt az összeesküvés-elméleteknek, amikkel az orosz tévé tele van. Amikor Kelet-Ukrajnában lelőtték a maláj gépet, a Kreml és a hozzá köthető média mindenféle elmélettel állt elő, onnan, hogy az MH17-et egy ukrán harci gép lőtte le amerikai parancsra, odáig, hogy a NATO Vlagyimir Putyin magángépét akarta leszedni. Egyik ezekhez hasonló elméletről sem akarják nagyon meggyőzni a nézőket, elég az is, ha zavarodottak, paranoiásak és passzívak lesznek, hogy a Kreml által vezérelt virtuális valóságban már ne is legyen szó az igazságról.

Putyin Mátrixa a valóságot hackeli

Az utóbbi években Oroszország elkezdte exportálni a valóság-újraértelmező technikáját. Az oroszok több száz millió dollárt költenek olyan nemzetközi csatornákra, mint amilyen a többnyelvű Russia Today. Az RT azt akarja megmutatni az oroszoknak, hogy a birodalom van olyan erős, hogy fel tudja venni a versenyt a CNN-nel és a többi nyugati óriással. Az amerikaiak ezt nem veszik túl komolyan – bár Hillary Clinton már 2011-ben azt mondta, hogy Amerika elvesztette az információs háborút –, de Európában, ahol az oroszoknak vannak érdekeltségeik a helyi médiában (meg persze ott a szoros gazdasági és energetikai összefonódás is), már sokkal jobban érezhető az orosz manipulációs gépezet hatása.

Főleg a Baltikumban, ahol a szép számú orosz kisebbség olyan orosz nyelvű tévécsatornákat néz, mint amilyen a lettországi központú PBK. Egy észt propaganda-szakértő szerint a lakosság (aminek a negyede orosz) nagy része él az orosz média alkotta virtuális valóságban, és ez a konszenzusos politikát lehetetlenné teszi. Egy bolgár kutatás szerint pedig Bulgáriában a lapok többsége az ukrajnai eseményeket – például a maláj gép lelövését – inkább az orosz, mint az ukrán narratíva alapján mutatták be. A kutatók szerint ez nem szimpátia vagy nyelv kérdése: az oroszok egyszerűen több és jobb sztorit nyomtak, így ezeket vették át a bolgárok. Ukrajnában olyan szervezetek próbálnak harcolni az orosz dezinformáció ellen, mint a StopFake.org, de amíg sikerül bebizonyítani egy-egy orosz hazugságról, hogy nem igaz, addig a Kreml szövetséges oldalai ezer másikat találnak ki. Ezeket nem érdekli, ha hazugságon kapják őket, egyedül az számít, hogy az olvasók kattintsanak, és legyenek lenyűgözve.

Ahogy az orosz tévék, úgy az RT is foglalkozik olyan összeesküvés-elméletekkel, mint „az igazság a 9/11 mögött” vagy hogy „cionisták állnak a szíriai polgárháború mögött”. A Nyugat nagy része ezeken csak röhög, pedig van tábora az ilyen ál-tényfeltáró cikkeknek. (A Political Capital több európai think tankkel együtt tavaly Franciaországban, Szlovákiában és Magyarországon az összeesküvés-elméletek és a pártpreferencia kapcsolatát kutatta, és arra jutott, hogy a szélsőjobboldali pártok támogatói sokkal fogékonyabbak másoknál az összeesküvés-elméletekre. Magyarországon a Jobbik a második legnagyobb párt, Franciaországban pedig a Nemzeti Front vezetője a legnépszerűbb politikus.)

Persze Oroszországban és a világon sokan látják, hogy az orosz politikai pártok üresek, és a hírcsatornák hazudnak. Az viszont így is aggasztó, ahogy a Kreml ragaszkodik a hazugságaihoz, és másokat megfélemlítve demonstrálja újra és újra, hogy Moszkva mondja meg, mi a valóság. Ezért igyekszik Putyin leszámolni az igazsággal: ha semmi sem igaz, bármi lehetséges. Emiatt nem lehet tudni, hogy Putyin mire készül, és ezért olyan veszélyes. Viktor Pelevin, a legsikeresebb élő orosz író az első regényében, az Omon Rében arról írt, hogy a szovjetek úgy hoznak létre egy virtuális valóságot, hogy elhitetik egy űrhajóssal, hogy eljutott a Holdra, így legalább az általa érzékelt valóságában igaz az, hogy a szovjetek legyőzik Amerikát az űrversenyben. Most viszont az oroszok azért hoznak létre több virtuális világot, hogy közben győzzenek az igaziban.