Szétverjük a bankszektort, csak aztán nehogy baja legyen

Hetek óta mindenki azt méricskéli, hogy mennyit buknak majd a magyar bankok a devizahiteles-mentésen. Rogán Antal 1000 milliárdja volt az első becslés, és úgy tűnik, hogy nagyjából a magyar bankszektor is ekkora veszteséggel számol.

1000 milliárd forint pedig a magyar bankszektor teljes tőkéjének majdnem harmada.

Hogy erre a veszteségre hogyan fognak reagálni a bankok, azt már egy augusztusi a cikkünkben röviden találgattuk, de ennél azért árnyaltabb a kép. Ahogy a Portfólió is írja, a szektor egészének tőkemegfelelési mutatója még 1000 milliárdos mínusz után sem csúszna a 8 százalékos minimumszint alá, és úgy tűnik, hogy a legtöbb külföldi tulajdonú magyar bank anyavállalata hajlandó finanszírozni ezeket a veszteségeket annak érdekében, hogy ne kelljen kivonulnia Magyarországról. Mert azért kivonulni egy országból eléggé veszteséges dolog, az anyabanknak az ilyesmi csak a legvégső esetben éri meg. Ráadásul Európában manapság nem is nagyon lehet bankot eladni.

A magyar kormány bizonyára tudja ezt, ezért is ennyire bátor: a devizahiteles-mentéssel lényegében külföldi nagybankok, és a kifejezetten tőkeerős magyar OTP tőkéjét szívja le, és ezt meg is teheti, a bankok többsége ugyanis nem igazán szeretné itt hagyni a magyar piacot. Rövid távon ebből sok baj nem lesz, legrosszabb esetben mégis kivonul néhány bank az országból, és az is lehet, hogy ezek a bankok nem túl drágán a magyar állam ölébe hullanak majd.

Hosszú távon viszont olyan hitelszűke lehet a magyar piacon, hogy az EU-s forrásokat sem leszünk képesek lehívni.

Mert ha a következő hét évben évente 1000 milliárd forintnyi uniós forrás áramlik az országba, az azt is jelenti, hogy az ezeket lehívó magyar cégeknek majdnem ugyanekkora önerővel kell rendelkezniük, és kell találniuk egy bankot, amelyik meghitelezi a támogatást, amit az EU általában csak utófinanszírozásban utal.

Amellett, hogy a magyar gazdaság több szektorában az EU-támogatásokhoz szükséges önerő sincs meg, a következő hét évben ilyen mértékű hitelezést elvárni azoktól a bankoktól, amik épp most veszítik el a tőkéjük harmadát,

minimum necces.

Hozzá lehetne állni a kérdéshez egész másképpen is, de ezen még nem divat gondolkodni, egyelőre a devizahitelesek dühösek a bankokra, a bankok dühösek a kormányra, a forinthitelesek dühösek a devizahitelesekre, mindenki utál mindenkit.

A tisztánlátáshoz viszont nem árt leszögezni néhány dolgot.

1. Az adós mentve jó

Abban minden normális ember (a bankvezetők is) egyetért, hogy az adósokat vagy legalábbis egy részüket meg kell menteni. A hiteleiket fizetni nem tudó ügyfelek a bankoknak sem hajtanak hasznot. Ebben a helyzetben amellett érvelni, hogy a fizetésképtelen devizahiteleseket nem szükséges megmenteni, mert csak így tanulják meg, hogy felelőtlenül írták alá hitelszerződést, olyan, mintha egy gerincsérült ejtőernyőst tolószékbe kényszerítenénk a műtét helyett, hogy megtanulja, hogy ejtőernyőzni felelőtlenség.

2. De az adós igenis hibás

Ettől függetlenül a devizahiteles-mentés mostani módszere tényleg rontja a magyar pénzügyi kultúrát (fizetős link), a kormány ugyanis az egész problémát csak az „ártatlan devizahiteles–pénzéhes bank” dichotómiában tudja elképzelni, az fel sem merül, hogy az adósoknak talán tényleg el kellett volna olvasniuk az összes papírt, amit megemlít a hitelszerződés, mielőtt ráírják a nevüket.

Az pedig, hogy komoly cégek és pénzügyi szakértőket foglalkoztató önkormányzatok is vettek fel devizahitelt, azt jelenti, hogy itt nem azzal volt baj, hogy az ügyfelek számára nem volt érthető a kockázat, hanem azzal, hogy senki nem remélte, hogy baj lehet a hitelfelvételből. (Nem beszélve azokról a politikusokról, parlamenti képviselőkről, akik sok-sok tízmillió forint hitelt nyaltak föl fejenként, most meg gyakorlatilag lehülyézik saját magukat, amikor arról beszélnek, hogy a bankok átverték az ügyfeleket.)

3. Bármit is mond a kormány, a bankok nem rabolták szét az országot

A kormány szereti azzal hergelni a közvéleményt, hogy a bankok a kétezres években talicskával tolták ki a pénzt Magyarországról. Az adatok azonban ezt nem támasztják alá. A 2000-es évek közepén valóban jól (a vártnál is jobban) keresett a magyar bankszektor, de ebben az időben az egész EU-ban hasonlóan magasak voltak a banki bevételek, és nagy részüket az okozta, hogy a külföldi anyabankok nagyon olcsón tudták finanszírozni a magyar leányvállalatokat.

2003 és 2013 között már jóval nagyobb mértékűek voltak az anyabanki tőkeemelések a magyar bankoknál, mint az ugyanebben az időszakban kifizetett osztalék, arról nem is beszélve, hogy a magyar bankrendszerben hagyományosan az OTP volt az egyik legnagyobb osztalékfizető, ami meg pont nem külföldre viszi a pénzét, hiszen magyar tulajdonú.

4. A visszamenőleges jogalkotás rossz dolog

A bankok joggal húzzák a szájukat azon, hogy visszamenőleg kérnek rajtuk számon új követelményeket, hiszen a devizahiteles-szerződéseik megkötésükkor megfeleltek minden vonatkozó jogszabálynak. A kétezres évek közepén a PSZÁF is külön tájékoztatókat adott ki a devizahitelezésről, amiben leírta, hogy az adósoknak mire kell figyelniük.

5. Gáz, hogy az állam a bankokkal viteti el a balhét

A devizahitelezést az előző évtizedben magyar állami vezetők ösztönözték is, így egyszerűen abszurdum, hogy a magyar állam alig vállal részt a romeltakarítás költségeiből.

A devizahitelezést ösztönözni pedig abban az időben nem is látszott akkora hülyeségnek, négy okból.

  1. Az OTP dominanciáját a magyar bankrendszerben csak így lehetett enyhíteni, és erősíteni a versenyt, hiszen a kisebb, külföldi bankok csak ezen a téren tudtak versenyezni a legnagyobb magyar bankkal.
  2. A devizahitelezéssel senkinek semmi gondja nem lenne a 2008-as válság és a forintárfolyam elszaladása nélkül (utóbbiban szintén vitathatatlan az állam felelőssége). A devizahitelek törlesztőrészletei országos átlagban 2007-ig még csökkentek is. Azzal meg egyik ügyfélnek sem volt problémája.
  3. Az első Orbán-kormány kamattámogatott forinthittelei elképesztően felpörgették az építőipart. Azt viszont akkoriban nem szűrték, hogy ki vehet fel ilyen hiteleket, így beindult a befektetési célú lakásépítés is a kamattámogatáson keresztül, ezt pedig már nem bírta el a magyar költségvetés, 2003 után vissza is kellett fogni a hitelezést. Az építőipar viszont megmaradt, és az olcsó hitelek nélkül brutális szabad kapacitás jelentkezett volna a szektorban. Ezt a devizahitelezés oldotta meg, tovább pörgetve az építőipart és tovább erősítve az akkori gazdasági növekedést, költségvetési források nélkül.
  4. A 2000-es évek közepén mindenki úgy tudta, hogy mostanra már az eurózónában leszünk.

Majd a bankok kifizetik

Erre mind megoldás lehetne az összes devizahiteles mentése helyett a magáncsőd bevezetése, hogy a segítség tényleg csak a rossz helyzetben lévőket érje, ne például a parlamenti képviselőket, akiknek valószínűleg lenne pénzük törleszteni. Persze a magáncsőd bevezetésének ígéretével nem olyan egyszerű választást nyerni, mint az összes devizahiteles-szerződés átírásával, és azokkal a szlogenekkel, hogy

visszavesszük, amit a bankok tisztességtelenül vettek el.

A devizahiteles-mentéssel viszont minden devizahiteles kap pénzt és minden bankot elmarasztal a szabályozás, annak ellenére, hogy a bankok 2011-ben a végtörlesztéssel már lenyeltek több mint 250 milliárdnyi veszteséget, és árfolyamgátba engedtek nagyjából 1500 milliárd forintnyi devizahitelt. Eközben fizetik a különadókat is, amik csökkentését bár megígérte a kormány, a Bankszövetséggel kötött megállapodást szó nélkül meg is szegte.

Erre most a bankok nyakukba kapnak még egy törvényt,

  • ami 1000 milliárdos veszteséget hoz nekik,
  • ami előírja, hogy a most tisztességtelennek nyilvánított szerződési feltételeik miatt jogtalanná váló, de már beszedett díjaikat tőketörlesztésként kell elszámolniuk, ami számukra a legrosszabb forgatókönyv, ez önmagában százmilliárdos nagyságrendű veszteség,
  • és ami 2016-ig kamatemelési moratóriumot hirdet, így elvéve a bankoktól azt az eszközt, amivel a leggyorsabban reagálhatnak a piaci változásokra.

De úgy tűnik, egyelőre elfogadják a törvényt, a szektor eddig 350 milliárdnyi céltartalékot képzett a várható veszteségek finanszírozására, ez a szám pedig valószínűleg tovább nő majd 2014 negyedik negyedévében. Ezzel az így is veszteséges magyar bankok még veszteségesebbek lesznek, több külföldi tulajdonú intézet már be is jelentette, hogy az anyavállalata tőkét emel.

Ezek a tőkeemelések viszont nem mehetnek a végtelenségig, hiszen épp zajlik az Európai Központi Bank uniós vizsgálata is, amiben valószínűleg rengeteg bankot fognak tőkeemelésre kötelezni. Ebben a helyzetben a magyar bankok külföldi anyavállalatainak végig kell gondolniuk, hogy a pénzüket a magyarországi leányvállalatba tolják, ahol a bankadóval még évekig nem lesznek nyereségesek, vagy máshová, ahol esetleg van remény a normális működésre.

Közben a magyar állam

Közben a devizahiteseket mentő magyar állam, ami a legnagyobb devizaadós az országban, jelenleg épp a legfelelőtlenebb devizaadós is. A jegybank gyenge forintot favorizáló politikájával az állam adóspozícióit is rontja, a devizában fennálló államadósság ugyanis így forintban számolva egyre nagyobb lesz.

A devizatartalék felértékelődésből származó hasznot persze ilyenkor lehetne adósságcsökkentésre fordítani, ehelyett viszont Matolcsy György inkább unortodox közgazdászképzőket nyit ebből a pénzből. Ezek után kár is lenne épp a devizahiteleseken számon kérni a felelős gondolkodás hiányát.