A Larus Rendezvényközpont nem kér a szélsőségesek szélsőségeskedéseiből

gasztronómia
2014 szeptember 28., 12:11

Kisebb-nagyobb belpolbotrányt kavart a napokban, hogy Budapestre szervez konferenciát a National Policy Institute nevű amerikai szervezet, amelyet fehér-szuprematistának, fajgyűlőlőnek, szélsőségesnek meg ilyesmiknek szokás tartani kultúrkörökben, ők magukat meg amolyan konzervatívfélének, nemzetinek és mindenek előtt illiberálisnak tartják. És nagyon szeretik az oroszokat. Meg az európai szélsőjobboldali pártokat. A budapesti konferencia egyik sztárfellépőjének Alexander Dugint, a putyini hisztérikus-nyugat-ellenes nacionalizmus  főideológusát szánják, de föllépne Gyöngyösi Márton jobbikos zsidólistázó is.

A baloldali pártok hasonló alkalmakkor szokásos, nyílt levelek, közlemények, nyilatkozatok, aláírásgyűjtések formájában jelentkező idegösszeroppanása mellett a magyar kormány (amelynek feje egyébként, amikor olyanja van, meglepően hasonló dolgokról szokott beszélni, mint Dugin) is tiltakozott az esemény ellen.

Ma a Larus Rendezvényközpont (az van ott a volt MOM művház és a biopiac alatt, a Gesztenyéskert tetején; egyébként elég jól is főznek az éttermében) adott ki közleményt, hogy fölbontotta a szerződést a jövő szombatra tervezett konferencia szervezőivel, mivel úgy találták, hogy a konferencia szellemisége nem felel meg a demokratikus, polgári elveknek. Ez tényleg így van, miszerint tényleg nem felel meg, de nekem az sem világos, hogy miért csak demokratikus és polgári elveket vallók járhatnának étterembe vagy rendezvényközpontokba?

Mindegy, a Larus így döntött, ott nem lesz fajvédés. Akkor hol? A szabad ég alatt?

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.