A szandálok és színes ruhák száműzése után íme a Ludovika egyenruhája!

oktatás
2014 október 17., 10:40
comments 134

Azt már a színes ruhákkal, világos farmerrel és a szandállal brutálisan leszámoló körlevél óta tudjuk, hogy mit nem viselhetnek a Közszolgálati Egyetem dolgozói. De most végre kiderült, hogyan is néznek majd ki ünnepségeken, egyetemi rendezvényeken, vizsgákon, vagy akárcsak a mindennapokban a feltűnősködést kerülő sok százak a Ludovikán.

Egy újabb tájékoztató szerint a „Nemzeti Közszolgálati Egyetem egységes civil formaruha bevezetését tervezi, az angolszász elit egyetemeken manapság is használatos formaruhák mintájára. Egyetemünk kiemelkedő hangsúlyt fektet a minőségi képzés megvalósítására, mely minőséget az egységes formaruha is jelképezni kívánja”. A formaruha a civil dolgozóknak és a hallgatóknak készül.

„A formaruha tervezésénél fontos szempont volt, hogy az öltözet a mindennapok során is használható legyen. Ahogy az a képen is látható, a női és a férfi modell is fiatalos, divatos, mégis időtálló fazon.”

NKE_formaruha_fiúA formaruháról még azt tudni, hogy a gyártásáról az egyetem gondoskodik,  a női kosztüm hozzávetőleges ára (blézer+szoknya) 29.000 Ft, a féri öltönyé (zakó+nadrág) 31.000 Ft, melyekhez kiegészítők rendelésére is nyílik lehetőség (öv, sál, nyakkendő).

NKE_formaruha_lány

A szoknya készülhet ceruza-, illetve „A” vonalú (lefelé bővülő) szabással, három különböző hosszméretben (térd alatt, térdig érő, ill. kb. 5 cm-rel a térd feletti hosszal).

De van még valami.

„A formaruhát az egyetem emblémájának piros színét ismétlő díszítő varrás teszi egyedivé: ez a gallér felső szakaszán, a mandzsetta nyílásokon, a férfi zakón a szivarzseben, a nadrág övbújtatóján és zsebvarrásain, a szoknya szűkítő varrásain köszön vissza. Az egyediséget kifinomult módon erősíti a gombsorok első, különleges, „A haza szolgálatában” felirattal vésett felső gombja.”

Most a felmérésnél tartanak, hogy ki mennyit áldozna a ruhára, esetleg csak bérelné azt egy évre.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.