Siklósi Beatrix lett a köztévében a vallási és nemzetiségi műsorok főszerkesztője

media
2014 október 17., 07:27
comments 274

A köztévé honlapján ugyan még nincs nyoma, de kérdésünkre az MTVA sajtóosztály megerősítette, hogy október 15-étől Siklósi Beatrix lett a Vallási, Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek főszerkesztője.

Kinevezését szakmai tudása és felkészültsége indokolta - írta még érdeklődésünkre a köztévé.

Siklósi testhezálló feladatot kapott, hiszen kedveli Horthy Miklóst, rasszista vicceket és kurucinfós cikkeket oszt meg a Facebookon, aggódik a zsidók miatt

siklosi2

És mintha nem kedvelné a melegeket.

siklosi

A hvg annak idején szép válogatás csinált a posztjaiból.

Siklósi volt annak az Éjjeli Menedék című műsornak a műsorvezetője és szerkesztője, amit 2003 októberben azért szüntettek meg, mert behívták a stúdióba a MIÉP meghívására Magyarországon lévő David Irvinget, aki elmondhatta a műsorban, hogy az 56-os forradalom első két napja 'antiszemita pogrom' volt, amit a 'zsidókormány' ellen robbantottak ki.

Siklósit aztán egy évvel később el is küldték a köztévétől, de a munkaügyi perét megnyerte. Majd 2012-ben tűnt fel a köztévén újra, az elnökének kulturális főtanácsadója lett. És most már főszerkesztő.

Íme egy videó, amikor munkásságáért kitüntetést vesz át az antiszemita Tormay Cécile írónő, a Bujdosó könyv szerzője emléktáblájának avatásán a Hazatérés Templomában ifjabb Hegedűs Lóránttól 2009-ben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.