Sikorski szerint Putyin már 2008-ban tervezte Ukrajna feldarabolását

külföld
2014 október 20., 20:29
comments 241

Radoslaw Sikorski, a lengyel parlament elnöke a Politicónak azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök 2008-ban azt javasolta Donald Tusk akkori lengyel miniszterelnöknek, hogy a két ország ossza fel egymás között Ukrajnát.

photo_camera Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Sikorski, aki szeptemberig külügyminiszter volt, az október 19-i írásban arról beszélt, hogy Putyin akkor állt elő ezzel az indítványával, amikor Donald Tusk 2008-ban éppen moszkvai látogatáson volt. Sikorski szerint Putyin

„azt akarta, hogy legyünk részesei Ukrajna felosztásának... Ez volt az első dolog, amit Putyin mondott a miniszterelnökömnek, Donald Tusknak, amikor Moszkvába látogatott.”

Sikorski szerint Putyin egyenesen úgy fogalmazott, hogy Ukrajna mesterséges ország, amiben Lviv például lengyel város, ezért a két ország nyugodtan feloszthatja.

Sikorski akkor elkísérte a látogatásra a miniszterelnökét, és szerinte Tusk nem válaszolt Putyin javaslatára, mert tudta, hogy a hangját rögzítik. Lengyelország soha nem mutatott semmiféle érdeklődést az orosz akció iránt, mondta Radoslaw Sikorski, aki azt is hozzátette:

„Nagyon, nagyon világosan tisztáztuk velük, nem akarjuk, hogy bármi közünk is legyen ehhez.”

Sikorski szerint az is világos lett számukra, hogy az oroszok Ukrajna melyik régióit tartják érdemesnek az annektálásra: Zaporizzsja, Dnyipropetrovszk és Odessza például ilyen, míg a most Putyinék kontrollja alatt álló lázadók felügyelete alatt álló Donbassz önmagában nem lenne értékes Oroszországnak.

Sikorski szerint senki sem tudja, Putyin milyen messzire menne el, de attól tart, egész Novorosszija kell neki. Akkor viszont egy 20 éves partizánháborúba bonyolódna Ukrajnával szemben, aminek az önálló létezését Moszkva egyszerűen nem hajlandó elfogadni.

Sikorski felesége, Anne Applebaum egyébként pár napja egész jól elmagyarázta, hogy miért nem igaz az, hogy Oroszországot a Nyugat kényszerítette bele a mostani helyzetbe. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.