Sípfújók sározták be a magyar kormányt Washingtonban

POLITIKA
2014 október 22., 08:54
comments 67

Eddig csak Szijjártó Péter MTI-nek adott, semmitmondó nyilatkozatából tudhattuk, hogy miről tárgyalt a magyar külügyminiszter Victoria Nulanddel az amerikai külügy térségünkért felelős államtitkárával. Most az amerikai külügy is kiadott egy sajtóközleményt a tárgyalásról, de - ahogy az lenni szokott - az sem kevésbé semmitmondó.

Eszerint Szijjártó és Nuland tárgyaltak:

  • az Iszlám Állam közel-keleti térnyeréséről,
  • Magyarország afganisztáni szerepéről,
  • Ukrajna támogatásáról,
  • a magyar-amerikai gazdasági együttműködésről,
  • az USA magyar demokráciával, a magyar befektetői környezettel és a korrupcióval kapcsolatos aggodalmairól,
  • és hát, ugye, a néhány magyar állampolgárt érintő amerikai beutazási tilalomról is.

Az ilyen közleményekben mindig az a legérdekesebb, amiről legutoljára írnak. Az amerikai külügy közleménye azonban erről az ügyről is csak szűkszavú tájékoztatást ad, leírják, hogy milyen amerikai jogszabály alapján rendelte el az elnök a vízumtilalmat, de ami fontosabb: leírják azt is, honnan szedték az amerikai hatóságok a magyar korrupcióval kapcsolatos infóikat.

  • nemzetközi szervezetektől,
  • magyar civilszervezetekről
  • és sípfújóktól (najó whistleblower - közérdekű bejelentő).

Nagy sípfújó botrány lesz ez is, de ilyenek ezek a sípfújók. A Watergate-ügyet is egy sípfújó robbantotta ki, és egy sípfújó vezette el a CIA-t Oszama bin Laden rejtekhelyéhez is. Minden komoly kiszivárgási ügy mögött a sípfújók állnak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.