Varga Mihály megszólalt

POLITIKA
2014 október 22., 11:11
comments 38

De nem mondott semmit. Az amerikai BUNGE étolajas cég áfacsalásokkal kapcsolatos bejelentéséről tett a nemzetgazdasági miniszter Lázár János-emlékdíjas nyilatkozatot. Azt mondta a kormány a mai ülésén megvizsgálta a BUNGE jelzését. Ez nagy eredmény, hiszen a BUNGE 2011-ben tett bejelentést, tehát röpke 3 év kellett ahhoz, hogy erre a kormány is felfigyeljen.

Aztán Varga arról beszélt, hogy a NAV 2013 decembere óta büntetőeljárást folytat, élelmiszeriparban elkövetett, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt. Összesen háromezer vizsgálat zajlik. A szervezet 12 társaságból állt, cukrot, étolajat, kávét hoztak be Szlovákiából, a kár meghaladja a kétmilliárd forintot. Azonosították a bűnszervezet vezetőjét, 8-an vizsgálati fogságban, 4-en előzetes letartóztatásban vannak, 4 főt közokirat-hamisítással vádolnak, és 800 millió forint értékben rendelt el vagyonlefoglalást a NAV, együttműködésben a szlovák hatóságokkal - idézi a Napi.hu.

Cseles ember ez a Varga Mihály, nem is hiába miniszter. Ez a nyilatkozata ugyanis nem azt jelenti, hogy a BUNGE részt vett volna ezekben a csalásokban.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.