Darek Fidyka négy évvel ezelőtti sérülése előtt aligha vágyott arra, hogy orvosbiológiai kuriózumként a BBC Panorama című műsorának szereplője legyen. Aztán egy késtámadás megváltoztatott mindent és az így keletkező gerincsérülése miatt lebénult tűzoltó számára váratlan lehetőséget nyújtott a University College London (UCL) kutatói által kifejlesztett új módszer, amely segítségével valamennyire funkcionálisan be tudták foldozni a kés okozta sérülést.

Az emberi test regenerációs képessége, ha nem is nulla (hiszen vannak bennünk is folyamatosan megújuló szövetek, lásd például egy-egy komolyabb gasztrointesztinális fertőzés után a bélhámunkat), de elenyésző számos más gerinces fajhoz képest. Egy-egy gőte, szalamadra, vagy - hogy a vesszőparipámnál maradjak - zebrahal, olyan szerveit is képes szinte tökéletesen regenerálni, amelyek esetében a mi szervezetünk tehetetlen. Ezek közt van az gerincvelő is, ahol, mint ma már egyre jobban érteni véljük, az emberi regeneráció hiányát egyszerre okozza egy regenerációt eleve gátló hegszövet kialakulása és a környező sejtek elmaradó osztódása (így nincs is mi kipótolja a sérülés során elpusztuló sejteket).

Az emlősök idegszövete valamiért (pontos oka ma is vitatott) sokkal kevésbé szeret osztódni és megújulni mint sok más gerincesé, olyannyira, hogy nagyon sokáig tartotta magát az a dogma, hogy a felnőtt emberi agyban egyáltalán nem képződnek új idegsejtek. Ma már tudjuk, hogy ez nem így van, de az agyban levő osztódóképes idegi őssejtpopulációk eléggé specializált funkciójú, mélyen fekvő területen helyezkednek el.

Így jön képbe a UCL-es csapat által is használt szaglókéreg, amely az agykéreg viszonylag felszíni régiója és a szaglóidegek folyamatos megújulása miatt élénk sejtosztódás jellemzi.

Az innen izolált sejteket használták Fidyka esetében is a wrocławi klinikán, ahol a műtétjét végezték. Mint azt a napokban publikált cikkükben is jól dokumentálták, a sérülés két oldalára juttatott osztódóképes idegsejtek áthidalták a sérülést és tíz hónappal a beavatkozás után Darek képes volt érezni, mi történik a lábával és járókerettel elkezdett járni is.

A történet külön érdekessége, hogy a kutatást nem elsősorban állami források, hanem egy magánalapítvány, a Nicholls Spinal Injury Foundation (nsif) finanszírozta, amit nem egy adakozókedvű mágnás, hanem egy elkeseredett apa hozott létre.

David Nicholls a Mandarin Oriental Hotel Hyde Park Michelin csillagos szakácsa, akinek a fia egy ausztráliai kirándulás során tragikus balesetet szenvedett és nyaktól lefele megbénult. Mozdulatképtelen fiának látványa (illetve a vágy, hogy egyszer majd ismét láthassa járni) ösztönözte Nichollst az alapítvány létrehozására, amelynek az egyik első bevételi forrását egy olyan szakácskönyv jelentette, amiben a kollegájuk segítségére sietve a világ 42 legjobb szakácsa osztotta meg a titkait.

A bevétel elegendőnek bizonyult a kezdeti munkához, de természetesen Fidyka története még csak egy hosszú (de reményteli) út kezdete lehet. A következő lépésben számos más páciensen kell a beavatkozást megismételni, hogy bebizonyosodhasson, valóban a beavatkozás és a beültetett sejtek segítettek, nem valami más (esetleg extrém placebo hatás) okozta a javulást. Ráadásul, mint azt egy közelmúltbeli másik cikk is bizonyítja, ez a fajta beavatkozás nem minden veszély nélküli. Utóbbi esetben egy hasonló beavatkozáson átesett hölgy gerincében, a beültetés helyén gyanús sejtburjánzásra leltek, ahol nem csak idegsejtek, hanem a szaglóhám egyéb sejttípusai is megjelentek és osztódtak (kijózanító emlékeztetőként szolgálva arra nézve, hogy mennyire fontos, pontosan tudjuk milyen sejteket juttatunk be a gerincvelőbe).

Szóval, ugyan kétségtelen, hogy az efajta beültetéses kísérletek az exoskeletonok mellett a legjobb reményforrást jelenthetik a lebénult emberek számára, még van hova fejlődni. Ha egy durva hasonlatot keresünk, valószínű, hogy pár évtized múlva úgy tekintünk vissza a mai kísérletekre, mint ma a korai vértranszfúziókra, amikor a vércsoportok ismeretének hiányában össze-vissza öntöttek emberi és állati vért a betegekbe.

Mindezek ellenére nyilvánvaló, hogy a UCL-es csoport munkája a helyes irányba megtett szükséges lépés (és itt megemlíthetjük, hogy októberben nagyot ment a UCL idegtudományi csapata, hiszen egyik nagyöregjük, John O'Keefe nyerte a 2014-es orvosi Nobel díj egyik felét). Darek Fidyka pedig bár, aligha ez volt korábban a célja, olyat tett, amire a valódi Superman sem volt képes.

(via Independent és Guardian)