Csepreghy: Norvégia zsarolja a magyar kormányt

politika
2014 november 07., 05:30
comments 198

Tove Skarstein, Norvégia budapesti nagykövete az ATV vendége volt, amikor azt mondta, hogy

ha a magyar kormány nem hagyja, hogy Ökotárs Alapítvány befejezze a munkáját, amire a norvég kormánnyal szerződött, akkor attól, a korábban már felfüggesztett 36 milliárd forinttól is eleshet a magyar állam, aminek a kiosztását a magyar kormány felügyelte.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára ezt pedig úgy értelmezte, hogy

Norvégia zsarolja a magyar kormányt.

Csepreghy szerint a norvégok azt szeretnék elérni, hogy a magyar kormány hunyjon szemet afölött, hogy a KEHI vizsgálata, melyben átnézték az Ökotárs ügyeit, több, bűncselekmény gyanúját felvető ügyet is talált. Csepreghy azt mondja, Magyarországot szerződés szerint megilleti Norvégia 36 milliárdja. (mno.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.