Több ezer döglött halat mosott partra a víz abban az öbölben, ahol két év múlva olimpiát rendeznek majd

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A Guanabara-öböl lesz majd a 2016-os nyári olimpia vitorlás versenyszámainak helyszíne. A helyet már eddig is sokan kritizálták a szennyeződések miatt, ugyanis ide fut ki Rio szennyvízének egy jelentős része, de a pár napja megjelent több ezer haltetem után újabb nagy lendületet kaptak a tiltakozók.

Ugyanakkor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint nem lesz gond, ők abban bíznak, hogy az öbölben versenyre alkalmas állapotok lesznek a játékok idejére.

(YASUYOSHI CHIBA / AFP)

Egyelőre pedig az is kérdés, hogy mi okozhatta most a tömeges halpusztulást. Kutatók napok óta vizsgálják a tetemeket, és egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy mérgezés vagy valamilyen vegyi szennyeződés végzett volna a halakkal. Buldózerek segítségével összesen 20 tonnányi haltetemet kellett eddig eltávolítani az öbölből.

Az AFP riportjából kiderül az is, hogy a helyi halászoknak viszont elég biztos meggyőződése van arról, hogy ki lehet a tettes, az állami óriáscég, a Petrobras közelben folytatott petrolkémiai tevékenységére mutogatnak. Az érintett területek közelében az elmondások szerint iszonyú bűz terjeng, a helyiek pedig attól félnek, hogy mindez nagyon betehet a turizmusnak, a halfogyasztásról nem is beszélve.

Egy másik magyarázat szerint pedig a felmelegedő víz lehet a bűnös a halpusztulásban. Több tetemet most egyetemekre szállítottak, hogy ott biológusok is nekilássanak a boncolásuknak, a vizsgálatoknak várhatóan egy hét múlva lehet eredménye. (AFP/BI)