Rogán: Az USA és az ellenzék jól láthatóan egymás kottájából játszik

politika
2014 november 17., 14:39
comments 311

Nem változik jövőre a cafeteria adóterhe – mondta az adótörvény-javaslathoz benyújtott módosításokról Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője egy sajtótájékoztatón. Mint mondta, a Fidesz kifejezetten támogatja azokat a módosító indítványokat, amelyek célja, hogy a cafeteria adótételei ne módosuljanak, maradjon a teher jelenlegi mértéke, a változás annyi, hogy a juttatás felső határa 450 ezer forintra csökken, és a 200 ezer forint feletti rész csak SZÉP-kártyán nyújtható majd.

A termékdíjjal kapcsolatos módosításokról azt mondta: bár jogtechnikai okokból most úgy szavazzák meg a törvényt, hogy a boros üvegek fémkupakjait is termékdíj terheli majd, azt kérték a kormánytól, a költségvetést megalapozó törvényeknél módosítsák ezt a szabályt, hogy a boros üvegek fémkupakjai után ne kelljen termékdíjat fizetni.

A reklámadó felső kulcsának tervezett emelését firtató kérdésre Rogán Antal azt mondta: a frakcióülésen ez nem volt téma, „mi abban vagyunk érdekeltek, hogy Magyarországon mindenki, minden médium fizessen adót”. Ha e célnak ez a törvény megfelel, akkor a Fidesz támogatja a kormány javaslatát. (Lázár János is hasonlóan zavaros indokkal állt elő.)

Rogán szerint a Parlament előtt fekvő önkormányzatitörvény-módosításról a kormánypárti frakció úgy döntött, hogy a jogszabályban kimondják: a megyei közgyűlés mindenkori székhelye a megyeszékhely, ettől nem lehet eltérni.

A KDNP által javasolt vasárnapi zárva tartásról azt mondta: a következő két hétben vitatja meg a Fidesz az elképzelést, de ha támogatják is, biztosan lesznek módosító indítványaik.

Az esti, a Közfelháborodás napjaként meghirdetett tüntetésről azt mondta: a demokrácia természetes velejárója, ha az emberek el akarják mondani a véleményüket, és ma ezt szabadon meg is tehetik, ellentétben 2006-tal, amikor a szabad véleménynyilvánításért szemkilövés és verés járt.

Az amerikai beutazási tilalomról és az adóhivatalt érintő kritikákról azt mondta: ahol vannak konkrétumok, vizsgálat is van, ahol nincsenek, ott csak vádaskodás van. Németh Szilárdhoz hasonlóan ő is azt mondta:

„A vádaskodással pedig nem tudunk mit kezdeni, akkor sem, ha azt az Amerikai Egyesült Államok ügyvivője fogalmazza meg, és akkor sem, ha valamelyik ellenzéki képviselő. (...) Amikor pedig jól láthatóan egymás kottájából játszanak, arra azt tudjuk mondani, hogy ezek a vádaskodások valószínűleg csak politikai alapúak.”

Arról, hogy Kövér László a szocialista képviselők padsorai mögül kivitette az uniós és a magyar zászlót, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: a parlamentben vannak szabályok, ezeket minden képviselőcsoportnak be kell tartania. Ha valaki azt akarja, hogy a zászlók ott legyenek az ülésteremben, van módja erre javaslatot tenni – írja az MTI.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.